Kirúgták a Külügyminisztériumból a tiszás adatszivárgás egyik érintettjét

Egy 22 éves srác azt állítja, kirúgták a Külügyminisztériumból, miután az ő adatai is napvilágra kerültek a novemberi adatszivárgás során.

Dániel Magyar Péter jánoshalmai országjáró fórumán osztotta meg történetét, amely szerint tavaly ősz óta dolgozott a KKM kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkárságán. Október 17-én azonban Illés Boglárka helyettes államtitkár behívatta az irodájába, hogy a kabinetfőnökkel együtt beszéljenek. Dániel próbaidejéből ekkor már csak öt nap volt hátra, és korábban fizetésemelést is kapott, valamint sikeresen átment egy nemzetbiztonsági átvilágításon, tehát szerinte biztosan nem a munkája minőségével volt baj. 

Munkáltatói sem erre hivatkoztak, hanem a nemzetbiztonságra, illetve hogy kiszivárogtak az adatai „egy olyan applikációban, amit tudjuk, kik fejlesztettek”. (Tudjuk, az ukránok, hogy hatalomra juttassák a Tiszát, és persze utána ők is törték fel, bár ez utóbbit nem tudjuk, miért.) Dániel azt mondta a 444-nek, hogy a Tisza Világot az első, október 6-ai adatszivárgás után töltötte le, mert úgy gondolta, több szivárgás már úgysem lesz. Lett, és egyébként bárki ellenőrizheti, hogy érintett-e. 

A gyakornokot váratlanul érte az elbocsátás, mivel korábban nem volt jele annak, hogy gyanakodnának a tiszás kapcsolataira. Bár a 2024-es EP-választáson tiszás szavazatszámláló volt, a minisztériumba kerülése után ügyelt arra, hogy ne lájkolja Magyar Péter posztjait. Az mondjuk abszurd, hogy egyeseknek lájkolás miatt kell féltenie a pozícióját, de láttunk már arra példát, hogy erre hivatkozva kirúgtak valakit, és most is vannak, akik ettől tartanak

Illés Boglárka egyébként a beszélgetés során azt mondta Dánielnek, „támogató szeretne maradni”, és felajánlott egy másik pozíciót a minisztériumon belül. Az ajánlat azonban nem bizonyult komolynak, mert a következő kedden már aláírta az elbocsátásról szóló dokumentumot.

A fiatal végül mégsem maradt állás nélkül. A fórum után, ahol felszólalt, Magyar Péter felajánlotta neki, hogy három hónapig a személyes gyakornokaként dolgozhat az Európai Parlamentben, amit el is fogadott.

Az adatszivárgás egy dolog, és nem kérdés, hogy az adatkezelőnek is van felelőssége abban, hogy mennyire vigyáz az adatokra. Egyelőre nem sokat tudni arról, hogy voltak-e biztonsági rések, vagy hogy ki lopta el az adatokat. 

A Tisza Párt 2025. április 8-i rendezvénye a szegedi Klauzál téren

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Viszont az sem mindegy, mi történik velük ezután. Ha például a már nyilvánosságra került információkat egy médium arra használja fel, hogy listát készítsen, térképre tegye az érintetteket, vagy egyéb módon megossza felületein az érzékeny személyes adatokat, akkor mindenképpen felmerül a bűncselekmény gyanúja. Erről bővebben Remport Ádám, a TASZ jogásza nyilatkozott a sajtónak a Promenad24 és a Mandiner cikkei kapcsán. 

Amúgy nem ősszel volt az első példa tiszás adatszivárgásra, igaz, a júniusi eset nem kavart ekkora port, mint a mostani. Akkor egy önkéntes-adatbázis került nyilvánosságra, amely több mint ötszáz fő személyes adatait tartalmazta. Az anyag elérhetőségeken kívül politikai múltat, online kampánytapasztalatot, sőt, egyes esetekben a szexuális életre utaló információkat is tartalmazott. 

Magyar Péter erre reagálva azt mondta, a Tisza közössége semmilyen információt nem szivárogtat ki tagjairól, nem gyűjt és nem ad ki szenzitív adatokat harmadik fél számára, és továbbra is a legbiztonságosabb technológiával, minden jogszabálynak megfelelően tárolja azokat. Akkori állítása szerint a párt szerverein naponta vernek vissza hekkertámadásokat.