Kiszivárogtak a Tisza-önkéntesek érzékeny személyes adatai

Súlyos adatszivárgás érte a Tisza Párt környezetét: egy önkéntes-adatbázis került nyilvánosságra, amely több mint ötszáz fő személyes adatait tartalmazza. Az anyag elérhetőségeken kívül politikai múltat, online kampánytapasztalatot, sőt, egyes esetekben a szexuális életre utaló információkat is tartalmaz. Az Átlátszó által ellenőrzött esetekben az adatok megfelelnek a valóságnak, a megszólaló önkéntesek mind szerződést kötöttek a párttal.tisza szivárogtatás

Magyar Péter szerint a Fidesz próbálja lejáratni a pártot. „A sajtóhoz most kiszivárogtatott lista egy előre megtervezett akció eredménye, amelyben önkéntesekről gyűjtöttek össze adatokat orosz módszerekkel. Olyanokról, akik korábban valamelyik közösségi csoportunkban mutattak aktivitást” – írta a politikus a Facebookon.

Állítása szerint a Tisza közössége semmilyen információt nem szivárogtat ki tagjairól, nem gyűjt és nem ad ki szenzitív adatokat harmadik fél számára, és továbbra is a legbiztonságosabb technológiával, minden jogszabálynak megfelelően tárolja azokat. Mint mondta, a párt szerverein naponta vernek vissza hekkertámadásokat.

Hozzátette, a szóban forgó Discord-szerver önkéntes szerveződésként jött létre, sem formális, sem informális kapcsolatban nem áll a TISZA-val, a hekkertámadást követően pedig le is állították az üzemeltetői. „Részünkről semmilyen felhatalmazás vagy kérés nem történt adatgyűjtésre. Elvi álláspontunk szerint nem kategorizáljuk önkénteseinket, szigettagjainkat vagy szimpatizánsainkat.”

Az adatbázis készítője a kapcsolattartási adatok mellett online kampánytapasztalatról, esetleges álprofilokról és politikai múltról is rögzített információkat. A megjegyzések rovatban személyes vélemények is helyet kaptak, például: „picit furának tűnik, de nagyon érzékeny lelkű, segítőkész, odaadó. Több önkéntes munkát vállalt civil szervezeteknél” vagy „elkötelezett, egyéni vállalkozó, család Fideszes”. Egy másik bejegyzésben ez olvasható: „előzőleg a Fidesz kampányában segített, admin volt a helyi polgármesternél 2019-ben. Lendületes, határozott, technikailag rendben van. XY szigetében van, megyei koordinátornak is alkalmas, nagyon jó hangulatú interjú volt”.

A Tisza Párt 2025. április 8-i rendezvénye a szegedi Klauzál téren

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Az Átlátszó által megkérdezett önkéntesek többsége megerősítette, hogy valóban szerződést kötött a Tisza Párttal, az online interjúkat követően. Többen jelezték, hogy a pártnak feltették azt a kérdést is, mit mondanának a választóknak a Tisza nevében. Egy önkéntes elmondta, hogy rögtön az interjú után megkapta a szerződést, de az interjúztatókról csak keresztneveket tudott felidézni. Az adatbázisban szereplő keresztnevek megegyeztek az általa említettekkel.

„Ki kellett töltenem egy GDPR-nyilatkozatot, de nem tudom pontosan, ki az adatkezelő, mert nincs nálam a szerződés. Aki interjúztatott, szerintem ő is önkéntes volt” – mesélte egy másik önkéntes. Egy harmadik azt mondta: „Tudok róla, hogy kiszivárogtak az adatok, olvastam a sajtóban, illetve a Tisza-sziget koordinátor is jelezte. Szép történet.”

Volt olyan önkéntes, aki nem hitte el, hogy újságíróval beszél, mások csak akkor nyilatkoznának, ha kiderülne, ki szivárogtatta ki az adatokat. Egy telefonszám felhívásakor pedig a Jakab Péter-féle Nép Pártján Mozgalom egyik szervezete jelentkezett. 

„Az komoly” – reagált röviden az egyik megkérdezett, majd hozzátette: „Van benne olyan adat is, ami szerintem nem szerepelt az önkéntes szerződésben. Sok ilyen szerződést töltöttünk ki, szinte mindenre külön. A Tisza-párttal van szerződésem, és mivel én Tisza-sziget adatkezelő is vagyok, ezért arról is kellett nyilatkoznom. A Discordhoz tartozott kommunikációs csatorna, ott volt az interjú, szerintem önkéntes keresett. Azt nem tudtam, hogy kiszivárogtak az adataim, e-mailt nem kaptam róla. A megszokott Discord-csoportot nem találom. Tegnap még működött, ma már senki nincs benne, még az sem, aki a Tisza részéről működtette. Nem kaptunk tájékoztatást, hogy mi történt.”

Egy ügyvéd pedig ezt mondta: „Online kötöttem szerződést, csak le kellett okézni, kaptam másolatot, mondták is, hogy nyomtassuk ki, hogy ha megyünk valahova, legyen nálunk.” A többséghez hasonlóan ő sem kapott értesítést az adatszivárgásról.