Erdélyből érkezett Szegedre, majd itt nőtt fel a város idei karácsonyfája

A Boldizsár utcai udvarból vágták ki azt a negyvenhárom éve ültetett fenyőt, amely az idei szegedi karácsonyfa lesz. A tulajdonos névtelenül ajánlotta fel a növényt, amely egyébként is kinőtte a rendelkezésére álló területet, így számára megnyugtató, hogy a fa a Klauzál téren még tovább díszítheti a várost.

A telek gazdája a Szeged.hu-nak elárulta, hogy a fenyőt még édesapja ültette 1982-ben, amikor mindössze egy négycentiméteres hajtás volt. A cserjét Szörényordasról hozták egy tejfölös pohárban, ahová rendszeresen jártak kirándulni.

Felajánlását azzal indokolta, hogy a fa rálógott a melléképületre, kinőtte az udvart, és gesztusával édesapja emléke előtt is tisztelegni szeretett volna. A férfi arról is beszélt, hogy udvarában már nő a fenyő utódja, amely még alig félméteres, és a jelenlegi fáról származó magokat is félretette, hogy gyerekei a későbbiekben ültethessenek belőle.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezetője szerint idén közel egy tucat magánterületről felajánlott fát vizsgáltak meg, és több szempont – alak, megközelíthetőség, daruzási lehetőségek – alapján választották ki a mostanit. A tegnapi nagy eső miatt módosítani kellett a terveken, mert gumikerekes daru helyett lánctalpas eszközt kellett használni, amely a telek mögötti, még be nem épített területről tudott bejutni.

Bár a fa trélerrel indult, a Klauzál térre már nem kamionnal hozták, hanem traktorral – Makrai szerint ez egyszerűbb és a díszburkolatok szempontjából is kíméletesebb. A menetet két rendőrautó kíséri keresztül a Derkovics fasoron, és a Belvárosi hídon mielőtt ráfordul a Kárász utcára” – jegyezte meg az ügyvezető.

Fotó: Rostova Anna / Szegeder

Érdekesség, hogy általában a befordulás okozza a legtöbb nehézséget a trolifelsővezetékek alacsony magassága miatt a Széchenyi tér és a Kárász utca torkolatánál. A vezetékeket az SZKT fakeretes speciális járműve emeli meg, a szobroknál pedig a munkások segítik az ágak behajtását.

A város karácsonyfáját aztán egy tág sugarú kordonnal veszik körbe, mert három méterről még leszedegetik a díszeket a szorgos kezek. Makrai azt is elmondta a portálnak, leghamarabb kedd éjszaka vagy szerdán elkezdik díszíteni, de egy–két hete már a városi karácsonyi díszvilágítást is építik. „Jövő héten jön majd a szarvas.”

A fotó illusztráció, a képen Szeged 2023-as fája látható.