Lázár János szerint akár ki is zárhatják a Mészáros-cégbirodalomhoz tartozó V-Hidat az állami vasútépítésekből, ha a vállalat nem fogadja el, hogy egy beruházáson legfeljebb 10 százalék nyereséget érhet el – árulta el a hvg.hu-nak az építési és közlekedési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.
A HVG kérdésére válaszolva Lázár azt mondta: „A minisztériumnak az a politikája beruházóként, hogy aki dolgozik az államnak, az 10 százaléknál többet nem kereshet.” Hozzátette, hogy a V-Híd ezt vitatja, perre vitte a kérdést, és rendszeresen kifogásolja az előírást, valamint nem akarja átadni az alvállalkozói és szub-alvállalkozói szerződéseket.
A konfliktus előzménye, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. megtámadta az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatát, amely a Gubacsi vasúti híd és kapcsolódó létesítmények kivitelezőjét kereste, mintegy 26,5 milliárd forintos becsült értékkel. A cég több ponton is vitatta a feltételeket, elsősorban a 10 százalékos nyereséghatárt és a teljes alvállalkozói lánc ellenőrzését.
A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban nem találta megalapozottnak a V-Híd kifogásait, és elutasította a panaszt. Lázár ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: „Előfordulhat, hogy kizárjuk az állami beruházásokból, ha ez a jogvita fennmarad, és akkor a V-Híd nem fog tudni a vasútépítésekben részt venni.” Hozzátette, hogy ha a cég nem fogadja el a 10 százalékos korlátot és nem enged betekintést a számaiba, akkor „nyilván nem fog vasutat építeni Magyarországon”.
A miniszter és a V-Híd közötti feszültség nem új keletű. A Telex korábbi értesülései szerint Lázárnak többek között az sem tetszett, hogy a vállalat nem fizette ki alvállalkozóit, valamint hogy a MÁV-tól problémás körülmények között távozó középvezetők a cégnél kaptak állást. Eközben Mészáros Lőrinc korábbi veje, Homlok Zsolt cégei az utóbbi időben összesen 2 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek, holott nemrég kartellezés miatt került nyomás alá. A visszatérésének időzítése egybeesik a V-Híd és a minisztérium közötti konfliktus kiéleződésével.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder