A Cédrus Liget lakópark építése során kialakult egyfajta – városképileg nehezen emészthető – állapot, ennek megoldása kezdődhet el végre. Ahogy arról korábban is szó volt már, a lakópark beruházója hozza rendbe a híres szegedi kötélgyárosról elnevezett Bakay Nándor utcát.
Az erről tartott sajtótájékoztatóról tudósító delmagyar.hu azt írja, a felújítási munkálatok első szakaszában a troli felsővezetékét alakítják át, ami magában foglalja az erősáramú vezetékek cseréjét és a közvilágítás modernizálását a Huszár utca és a Mura utca közötti szakaszon. Az érintett területen az ingatlanok légvezetékes helyett új földkábeles bekötéseket kapnak, emellett új felsővezetéktartókat és közvilágítási oszlopokat helyeznek el.
Fotó: Bálint András / Szegeder
A trolivezeték után az útburkolat felújítása következik az év második felében, amely magában foglalja a lakópark mélygarázsának lehajtó ágát, a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését és a trolimegállók kialakítását is.
Az önkormányzat azt is megerősítette, hogy a munkálatok főként nappal zajlanak majd, ugyanakkor a troliüzemhez kapcsolódó tevékenységeket éjszaka végzik, hogy ne zavarják a 9-es vonal forgalmát.
Tavaly a Szegedi Vízmű Zrt. közreműködésével a Bakay Nándor utcán ezen a szakaszon lecserélték a gerinc- és bekötővezetékeket, a Mura utca és a Huszár utca közötti 456 méter hosszú vezetékszakaszt 42 millió forint városi támogatásból újították fel. 2024 második felében a Huszár utca és a Boros József utca közötti részen cserélik ki az öregedett vízvezetéket 215 méter hosszon, 35 millió forintból.
A Cédrus Liget lakópark Szeged új, futurisztikus jellegű lakónegyede, ami 2017 óta épül, mintegy 30 milliárd forintos beruházással. A geotermikus fűtéssel megtámogatott komplexum modern lakásokat, irodákat és számos szolgáltatást kínál, közel a városközponthoz. A lakópark külső megjelenése és a környezetbe való integrálása ugyanakkor viták tárgya, de a fejlesztés Szeged nemzetközi vonzerejét és fenntarthatóságát is növeli egyesek szerint. A lakóparkról 2023 nyarán írtunk részletesebben, alábbi cikkünkben.
Hivatalosan már elkészült, nem hivatalosan még mindig dolgoznak az utóbbi évek legnagyobb vidéki ingatlanberuházásán, a szegedi Cédrus Liget lakóparkon. A projektet számos kritika érte akár stílusa, akár fekvése miatt. Most utánajártunk, mi ebből az igazság, és milyen élet várja a beköltözőket az egykori kábelgyár emlékein sétálva.