100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szórakozásból és kulturális programból sok jut Szegeden, jó munkából és tisztességes fizetésből kevés.
Nagyjából ez derül ki abból a beszélgetésből, amely szombat este indult a Reddit szegedi fórumán. Egy hosszú hétvégére érkezett budapesti pár azt kérdezte, milyen fiatalként a városban élni – 41 hozzászólást kaptak. A válaszok névtelen, ellenőrizetlen vélemények, nem reprezentatív felmérés, de jól mutatják, milyen vélemények formálódnak a témában Szegeden.
Az egyik hozzászóló szerint kikapcsolódásra tényleg sok a lehetőség: vannak jó éttermek és szórakozóhelyek, hajnalig lehet bulizni, van színház és múzeum, nagyobb fesztivál pedig szinte minden évszakban akad. A Szabadtéri Játékok például jövő júliusban a Dóm téren mutatja be Dés László és Geszti Péter Petőfi-musicaljét. A hozzászólónál ezután jött a „feketeleves”: a munkalehetőségeket és a béreket a „vicc kategóriába” sorolta. Úgy látja, rengetegen dolgoznak nettó 280–350 ezer forintért, a havi 400 ezer pedig helyben már jónak számít.
Többen Budapesthez mérték a szegedi fizetéseket. Egy felhasználó azért költözött volna Szegedre, mert nyugodtabb életre vágyott, és mert a párja szülei a város közelében élnek. Budapesten akkor 700–900 ezer forintot keresett, egy szegedi állásinterjún viszont ugyanarra a munkára 315 ezret kínáltak neki. A fővárosban teljes használatra kapott céges autót, Szegeden csak a bérletét fizették volna.
Egy másik hozzászóló jelenleg 500 ezer forint fölött keres, és úgy érzi, meg van kötve a keze, mert ennyit szerinte Szegeden sehol nem adnának. Őt kirakták az albérletéből, ezért inkább lakást vesz. Azt írta, az olyan albérlet, amelyben „nem undorral lakna az ember”, 170 ezer forintnál kezdődik.
Ez a szám nem légből kapott. A Pénzcentrum júliusi összesítése szerint egy szegedi garzon medián bérleti díja havi 160 ezer forint volt, és a vidéki egyetemi városok közül csak Debrecenben drágább a bérlés. A diákoknak a kollégium sem biztos kiút: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának korábbi elnöke szerint az SZTE-n közel 25 ezer hallgatóra kevesebb mint 3900 kollégiumi férőhely jut. Erről a Szegeder korábbi cikke is beszámolt.
A kérdezőknek tetszett a belváros, de feltűnt nekik, hogy a Kárász utca környékén meglepően kevés embert láttak. Az utakon ezzel szemben nagy volt a forgalom, és tréfásan azt írták, hogy a helyi vezetési stílus miatt otthon érezték magukat. A csendes sétálóutcára hamar jött a magyarázat: kocsmából annyi van, „mint égen a csillag”, a Kárász viszont csak este tíz után kezd beindulni, a pár pedig hat körül járt arra.
Valaki a halottak napjával is magyarázta a csendet. Azt írta, hogy az egyetemen csütörtökön és pénteken dékáni szünet volt, ezért sokan hazautaztak, márpedig „a városban az életet főleg az egyetemisták adják”. Az Egyetem utcát egy másik felhasználó „minicampusnak” nevezte, mert az egyetemi könyvtár és a bölcsészkar környékén négy beülős hely működik, és szerinte ott hétköznap este is van mozgás.
A belváros tisztaságáról megoszlottak a vélemények. Egy helyi kommentelő szerint a szegediek kerülik a Kárász utcát a kéregetők, a piszok és a szórólaposok miatt, mások ezt túlzásnak tartották, egy látogató pedig egy héttel korábban tiszta, fiatalokkal teli belvárost írt le.
Egy részben jóleső, részben kijózanító és elkeserítő megjegyzés szerint Szeged lakosságarányosan Rómával versenyez a pizzériák számában, a fizetések terén viszont Bangladessel.
Volt, aki azt írta, hogy nem élne máshol, és egyetlen hátrányként azt hozta fel, hogy helyben nehéz jó munkát találni. Egy másik hozzászólás két tételben intézte el a kérdést: „Szórakozási lehetőség: sok”, „Munkalehetőség: kevés”.














