100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i, hétfői hatállyal visszavonta Kallai Árpádnak, a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását. A cserét az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hétfői közleménye jelentette be. Az intézményt november 3-tól megbízottként Kincsesné Ágoston Zsuzsanna, az eddigi orvosigazgató vezeti.
Az október 20-i látogatás alig két héttel korábban volt: Hegedűs Zsolt és Buga László, a kórházi fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkár akkor a vásárhelyi kórházban járt. A kórház közleménye szerint a vendégek elismerően nyilatkoztak az intézmény környezetéről és az osztályok állapotáról, Buga László pedig állítólag úgy fogalmazott, hogy ilyen szép belgyógyászati osztályt eddig nem látott.
A vezetőváltás Hódmezővásárhely és Makó kórházi ellátását egyaránt érinti, és egy olyan intézményben történik, ahol idén súlyos munkaerőgondok voltak. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) áprilisi közleménye szerint januárban 67 orvos és szakdolgozó mondta fel az önként vállalt többletmunkát, mert a vezetés több osztályon csökkentette az ügyeleti díjakat, ledolgoztatta az ügyelet utáni kötelező pihenőidőt, és eltörölte az évek óta ki nem adott szabadságokat.
Március 15-től a vezetés az orvosok egy részével nem kötött szerződést. A kamara szerint a betegellátás csak azért nem állt le, mert sokan lelkiismereti okból a jogszerű kereteken túl is bementek dolgozni, az OKFŐ viszont akkor elutasította, hogy válsághelyzet lenne.
A végleges főigazgatót a minisztérium közlése szerint nyílt pályázaton, szakmai szempontok alapján választják ki. A szaktárca és az OKFŐ külön közleményben tájékoztatta az MTI-t, eszerint a kiírás a Közszolgállás állásportálon, az OKFŐ honlapján és az Egészségügyi Közlönyben jelenik meg.
Ugyanezen a napon Orosházán is vezetőt váltottak. Tótth Árpád országos kórház-főigazgató november 2-i hatállyal visszavonta Bozsár Stefániának, a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának megbízását, a kórházat megbízott főigazgatóként Dani Győző, az eddigi orvosigazgató vezeti. Bozsár Stefánia 2024-ben még megbízottként irányította az intézményt, főigazgatóvá az Economx szerint 2025. január 15-én nevezték ki, így nem egészen két évig töltötte be a posztot.
Kallai Árpád a vásárhelyi Hódpress szerint 2004 óta állt a kórház élén. 2012-ben már a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatójaként Lázár János azt javasolta, hogy a kórházak államosítása után a makói kórház vezetését is ő vegye át, ebből nőtt ki a mai, egységes vásárhelyi–makói intézmény. Vezetése alatt a kórház 2018-ban beperelte Márki-Zay Péter akkori polgármestert a kórházról tett kijelentései miatt, Kallai pedig Kásler Miklós akkori miniszter kinevezései nyomán 2021. január 1-jétől új vezetői megbízást kapott.













