100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Hétfőn másik rendőri szervhez került Matolcsy Ádám és Stofa György körözése: a Telex által idézett rendőrségi honlap szerint az eljárást eddig a XII. kerületi, Maros utcai kapitányság vezette, mostantól viszont a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája (NNI) intézi.

A Telex több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ügy az NNI célkörözési osztályához, a „fejvadászokhoz” kerülhetett. Ez azt jelentené, hogy a két férfi elfogása kiemelt cél lett a rendőrségnél.

Az 1999-ben alakult egység hozta haza még abban az évben Lakatos Andrást, alias Kisbandit, 2016-ban pedig a belize-i San Pedróban fogták el Dobrai Sándorné Nagy Máriát, vagyis Bróker Marcsit. Amint kiderül, melyik országban bujkál a keresett ember, a célkörözők munkájának jelentős része a külföldi társszervekkel való információcseréből áll.

A volt jegybankelnök fiát és Stofát október 21-én körözte a rendőrség, gazdasági csalás gyanújával. Ugyanezen a napon vették őrizetbe Matolcsy Györgyöt. A bíróság később európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük, mert adat merült fel arra, hogy külföldre távoztak, feltehetően Európán kívülre.

Matolcsy György, Sándor Tamás és Valkó Mihály letartóztatását október 23-án egy hónapra rendelte el a bíróság. Mindhárman fellebbeztek, ezért a döntés még nem jogerős.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…