Némi lemorzsolódás volt, de nem haltak ki a rollerek a szegedi utcákról a szigorítás után

Szegeden tavaly május elsejéig gyakorlatilag bárhol lehetett parkolni a Lime elektromos rollereivel, ekkorra vezették be ugyanis, hogy csak kijelölt pontok között járhatunk velük. Többen attól féltek, hogy bár javul a közlekedési kultúra, egyúttal visszaeshet a népszerűsége a szolgáltatásnak, ám Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azt mondta lapunknak, nem tapasztaltak érdemi csökkenést az intézkedés óta.

Három éve, 2021 májusában Szegeden jelent meg először közrollerrendszer a vidéki városok közül, ami beleillik a dél-alföldi megyeszékhely IT-s jellegébe. A Lime gyorsan népszerű is lett Szegeden, havonta 10 ezer utazást regisztráltak már az indulás évében, a nyári időszakban. Azóta viszont sok víz lefolyt a Tiszán, és a dél-alföldi megyeszékhelyen is megjelentek azok a problémák, amik más, leginkább nyugati nagyvárosokban már jelen voltak addigra.

Annak idején gyűjtést is végeztünk arról, hogy miként hagyták a városi rollerhasználók szanaszét a közlekedési eszközt a járdákon, vagy épp az útban lévő járművekbe botlók dobták a kukába és talán a Tiszába is azokat. A Lime megjelenése kapcsán ennek ellenére egyáltalán nem lett Szegeden hatalmas közfelháborodás, ami mondjuk Budapesten is jellemző volt, és ami hatására teljes kerületekből tiltották ki a bérrollereket.

A fővárosban 2022-ben lépett érvénybe a Budapesti Közlekedési Központ egységes szabályozása azért, hogy a közlekedési nehézségek mellett rendezettebbé váljon a városkép, de lehessen azért rollerezni is. Ekkor vezették be többek között azt, hogy csak a kijelölt pontokon szabad elhelyezni a bérelhető rollereket és kerékpárokat.

A Lime elképzelhető, hogy a tiltások miatt is nyitott a kisebb vidéki városok felé, és Szegeden az eszköz népszerűsége azért lehetett hirtelen ilyen nagy, mert Budapesttel ellentétben itt nem volt rémálom használni. Bár csak a Körtöltésen belül, de szabadon lehetett járni-kelni velük, ami révén akár háztól házig is rollerezhettünk. A város maga is sík területen fekszik, valamint kerékpárosbarátabb az infrastruktúra.

A panaszok azonban Szegeden sem szűntek meg. Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületének elnöke kereste meg azzal korábban Szeged önkormányzatát, hogy nem lehetne-e valahogyan rendet tenni a rollerek esetében, mert azok veszélyesek a vakok számára is. A panaszok miatt végül

tavaly májusban megszűnt a szegedi rollerezés aranykora,

és azóta Budapesthez hasonlóan csak kijelölt pontokon lehet lerakni a járműveket a városban, megszűnt a háztól házig utazás előnye. Ezzel újabb problémák jelentkeztek a rollerhasználók szemszögéből, például szakadó esőben, vagy este parkolóhelyet keresni nem épp kellemes, ami után még sétálni is kellhet a célállomásig, illetve amennyiben a GPS bezavar, kínlódni kell a lezárási művelettel, miközben nem mellesleg a pénz is pörög a számlánkról.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Felmerül a kérdés, hogy mennyire veszített vonzerejéből a szolgáltatás a szigorítás miatt. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester lapunknak kedden elárulta, a fix parkolási pontok bevezetését megelőző adatokhoz képest

a Szegedi Közlekedési Társaság üzemeltetési oldalról nem vett észre visszaesést a rollerezők számában,

bár a rendszer bevezetésének első hónapjában volt némi lemorzsolódás. „A bejelentések száma folyamatosan csökkent, a panaszok többségét a lerakópont áthelyezésével, az eszközök elszállításával meg lehetett oldani”, mondta Nagy arra vonatkozóan, hogy mennyire oldotta meg a korlátozás a közlekedési gondokat. Az utcakép sokkal rendezettebb lett viszont, ezt Knezevics Viktor, az SZKT ügyvezető igazgatója állította még tavaly nyáron. Az új szabályozás korlátozásként is értelmezhető, ezzel együtt külső városrészekbe is eljuthatunk azóta a rollerekkel, az utazások átlagos hossza így növekedett.

A lerakási pontok viszont nem állandóak, folyamatosan figyeli a visszajelzéseket az SZKT, eszerint helyezik át vagy épp bővítik a listát. Éppen ezért nem is festették fel a közterekre a parkolóhelyeket, mint ahogy azt Budapesten tették. „Előfordul, hogy egy lerakóponton túl sok Lime-rollert helyeznek el, ott igyekeznek újabbakat létrehozni” – mondta az alpolgármester a Szegedernek.

A szolgáltatás népszerűségének talán az is egy mérőszáma, hogy a Lime tavaly év végére ötven új rollert ígért Szegedre a meglévő 330 mellé, ami – ahogy Nagy Sándor fogalmazott – a cég üzleti döntése volt, igaz, még a szigorítás előtt. Ehhez jött még tavalyelőtt 90 Lime-kerékpár, amit szintén a rolleres cég applikációjából lehet kibérelni. Szemben a rollerekkel, az elektromos bringákat csak a mintegy száz fix helyen lehet felvenni és letenni. „Nem annyira népszerűek, de azóta is használják őket”, mondta az alpolgármester. A Lime-kerékpárokkal főleg a külvárosi részek felé járnak.

A Szegedi Közlekedési Társaság a szervizelésért és a rollerek töltéséért cserébe 2–4 millió forint közötti összeget kap a Lime-tól, kihasználtság függvényében. Az SZKT célja, hogy ne vetélytársuk legyen az amerikai startup, hanem a tömegközlekedést kiegészítő mikromobilitási eszközként használják a rollert a szegediek, lehetőleg autó helyett. Ez talán más településnek is példát mutathat, hazánkban a Lime eddig Székesfehérváron és Veszprémben jelent meg.