Vége a rollerezés aranykorának Szegeden: májustól csak adott helyeken lehet parkolni

A fővárossal ellentétben a Lime elektromos bérrollereit Szegeden lényegében bárhol le lehetett parkolni, ami a rendszer egyik legnagyobb vonztényezőjét is jelentette. Május 1-jével ez megváltozik, az önkormányzati híroldal ugyanis azt írja, a cég megregulázza a parkolási rendszert, és ezentúl csak fix pontokon lehet letenni a járművet, és onnan elvinni.

„Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy május 1-jétől Szeged belvárosában a rollereket csak az applikációban P betűvel jelölt parkoló pontokon tudod majd elhelyezni. Kifejezetten kérünk, hogy utazásod megkezdése előtt alaposan tájékozódj!” – ezt az üzenetet kapján a felhasználók, figyelmeztetve őket, hogy jócskán átalakul a Lime használata bő egy hét múlva.

A változatást a vakok kezdeményezték, sejthető is volt, hogy nem önszántából teszi szolgáltatását kevésbé vonzóvá a Lime, hanem az önkormányzat a lakosság panaszai miatt kérte ezt. A Szeged.hu szerint a rendezettebb városkép miatt is szükség van erre, amibe valamelyest valóban belerondítottak a járdán keresztbe hagyott rollerek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Körforgalom közepén, fa tetején, kukában – szétszórva és elhagyatva tengődnek a szegedi Lime-rollerek

Megígértük, megcsináltuk: itt a nagy rollergalériánk, amiben a Szegeden hülyén lerakott Lime elektromos rollereket mutatjuk be. Hogy milyen fura helyeken hagyják ott őket, néha részben vagy egészben akadályozva a gyalogos, a kerékpáros vagy a közúti forgalmat. Vagy valami mást. Egy dolgot nem tudunk csak: miért?!

A lap szerint Ballai Anna Mária, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületének elnöke kereste meg azzal Szeged önkormányzatát, hogy nem lehetne-e valahogyan rendet tenni a rollerek esetében, mert azok veszélyesek a vakok számára.

A szomorú a dologban az, hogy ha kulturáltan használták volna a rollerezők a Lime-ot, minderre most nem lenne szükség. Sajnos azonban

nem volt elég érett a felhasználói tábor, ezért szabályozás jön.

Májustól háromszáz pont lesz a városban, ami vélhetően elég ahhoz, hogy használható legyen a rendszer, egyedül a GPS-meghatározás zavarhat majd be: amikor a rendszer nem érzékeli, hogy már a kijelölt parkolóhelyen vagyunk, és ezért nem endged lezárni. Ez Budapesten rendkívül sok bosszúságot okoz.

Még 2021 novemberében foglalkoztunk egyébként a témával, akkor arra kértük olvasóinkat, küldjék be a legkreténebb Lime-parkolásokat Szeged utcáiról. Az alábbi összeállítás született.

Forrás: Szeged.hu