Megérkeztek a Lime kerékpárok az SZKT-hoz, a körtöltésen kívül is mehetünk velük

Megérkeztek a Lime kerékpárok az SZKT telephelyére, folyamatosan kerülnek ki a mobilitási pontokra a városban írja Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a közösségi oldalán megjelent posztban.

Mint megjegyzi, jelenleg 330 Lime roller bérelhető, ehhez jön 90 bicikli, amit szintén a rolleres cég applikációjából lehet kibérelni. Szemben a rollerekkel, az elektromos bringákat csak a Lime applikációjában megtekinthető mintegy száz fix helyen lehet felvenni és letenni, viszont cserébe

ilyen helyszín a körtöltésen kívül is lesz,

a településrészek központi helyein. 

A Lime legújabb kerékpárja az ún. Gen4, amit Washington DC-ben mutattak be még januárban. A cég szerint ezek a világ egyik legjobb közbringái, Wayne Ting vezérigazgató szerint pedig az indulásuk egy fontos lépés afelé, hogy elérjenek egy olyan világot, ahol a közlekedés megosztott, megfizethető és karbonsemleges.

A bringák akkumulátorai könnyen kivehetők a cég szerint, tehát nem kell az egész járművet elszállítani egy telephelyre tölteni. Van a bicikliken továbbá telefontartó, autumata kétfokozatú váltó, és kialakításának köszönhetően öt évig is kibírja. A közbringarendszer érkezéséről már korábban beszámoltunk az alábbi cikkünkben, melyből még több részlet kiderül:

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Közbringarendszert indít a Lime Szegeden, augusztusban jönnek az első elektromos biciklik

Elektromos kerékpárokkal bővíti bérrendszerét a fehér-zöld rollereket is üzelemtető Lime Szegeden, várhatóan nyár végétől. A város üdvözli a hírt, hiszen valamennyi bevételre is szert tehetnek majd így, és újabb fenntartható közlekedési forma lesz elérhető a szegediek számára.