100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A jövő héten megkezdődik az egyes karácsonyi elemek szétszerelése vagy elszállítása, így a Dugonics téri fényszarvast, a Klauzál téri karácsonyfát is elviszik a környezetgazdálkodási cég szakemberei. A karácsonyi fények vasárnap gyulladnak fel a városban utoljára a mostani szezonban, elbontásuk azonban időjárásfüggő is: a hétfői várható fagyok miatt tolódhat az ünnepi díszek leszedése.

Az ország egyik legnagyobb, 50 méteres óriáskereke is elmegy a Dóm térről. A 180 fős befogadóképességű szerkezetet vasárnap kezdhetik bontani, ugyanis január 7-én lehet utoljára felülni rá. A zárt kabinos óriáskerék idén másodjára volt Szegeden, és már október közepén elkezdték összeszerelni. Néhány vendéglátós még kitartott, ők is vasárnap zárnak, annak ellenére, hogy a karácsonyi heteknek már tavaly vége szakadt.

Búcsúzik a Móra Ferenc Múzeum ókori Kína-kiállítása is, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottak egészen január 7-ig. A kiállítás így vasárnap 18 óráig várja a látogatókat. Az utolsó hétvégén több alkalommal is ajándék tárlatvezetéseket tartanak az agyagkatonák misztikus történetéről szóló, valamint az ókori kínai kincseket bemutató részlegen is. Egyes kiállítási darabok egyébként Sanghajból érkeztek Szegedre. A legkülönlegesebb tárgy az uralkodói halotti jádepáncél, melyet közel 1500 apró jádelapból fűztek össze aranyszálakkal.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…