Több mint ötven kínai agyagkatona és két ló is érkezik Szegedre, a Móra-múzeum legújabb kiállítására

Májusban az ókori Kínáról nyílik nagyszabású tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum központi épületében. A Kultúrpalota egyik földszintjén berendezett installációt az egyik szomszédos teremben a sírhely megtalálását, feltárását és az agyagkatonák típusait bemutató kiállítás egészíti majd ki. Csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a részletekről, melyet még tegnap ígértek. Az eseményről az MTI tudósított.

Fogas Ottó muzeológus a tárlat előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítás középpontjában az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák állnak. A komplexumot a császár 13 éves korában kezdték el építeni, de a munkálatok haláláig, Kr. e. 210–209-ig nem fejeződtek be, pedig a feltételezések szerint 700 ezer ember dolgozott rajta. A sírt mintegy 8 ezer katona, lovak, lovasok, harci szekerek őrzik.

A május végén nyíló kiállítás célja megidézni azt a látványt, amely Hszian közelében is fogadja az érdeklődőket. A tárlatra több mint félszáz agyagkatona és két ló érkezik, ezeket az eredeti figurákról levett szilikonlenyomatokból öntötték. Helyben, Senhszi tartományban bányászott agyagból készültek, méretükben és minden részletükben megegyeznek a sírt őrző alakokkal. A 150–180 kilogrammos katonák közül eddig két íjász érkezett meg Szegedre.

Fogas Ottó kifejtette, a Móra Ferenc Múzeum tavaly óta együttműködik a Sanghaji Múzeummal, amely első eredményeként a Múzeumok éjszakáján tovább bővül az ókori Kínát bemutató tárlat. Mintegy 130 régészeti leletet – jáde-, illetve lakkozott fatárgyat, kerámiát – láthat majd a közönség Szegeden a Han-dinasztia korából. Ez Kína első hosszú ideig uralkodó császári dinasztiája volt a Krisztust megelőző, illetve követő kétszáz évben.

A tárgyak közül az egyik legérdekesebb egy jádepáncél lesz, melyet 4300–4400 féldrágakő lapkából készítettek. Az aranyszálakkal összefont halotti ruha célja az abban eltemetett uralkodó vagy közeli rokona halhatatlanságának biztosítása volt.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Fotó: Rosta Tibor / MTI