Gyurcsány Ferenc már a szegedi Art Hotelben van, kezdődik a DK kétnapos szegedi frakcióülése

Botka László beszélt még egy múlt heti interjújában arról, hogy a Demokratikus Koalíció frakciója országjárásba kezdett. Eddig jártak már például Pécsen és Miskolcon is, de most szerdán és csütörtökön kétnapos frakcióülést tartanak Szegeden. A párt keddi bejegyzése szerint szerdától „nyakába veszi az országot a DK parlamenti frakciója, hogy Szegeden tartsa meg a frakcióülését. Nem a színfalak mögött, hanem veletek együtt!”

A Hvg.hu azt írja, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc Botka Lászlóval, Szeged polgármesterével is fog találkozni, ami „azért érdekes, mert hosszú évek óta mosolyszünet van a két politikus között”. „Arra kértek engem és az alpolgármestereket, hogy mutassuk be Szeged helyzetét, a kormányzati elvonások hatását. Arról is beszélgetni fogunk, hogyan tudja egy nagyváros átvészelni az önkormányzatiság fideszes leépítését” – mondta Botka László.

Fotó: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Gyurcsány Ferenc is bejelentkezett egy élő videóban a szegedi Art Hotelből, ahol egyébként Kálmán Olgával, a DK országgyűlési képviselőjével és Binszki Józseffel, a DK csongrádi 1. és 2. számú választókerületi elnökével fog közös sajtótájékoztatót tartani. A pártelnök aztán a Szegedi Ifjúsági Házban tart majd szerda délután lakossági fórumot arról, hogy a párt hogyan vezetné ki Magyarországot a megélhetési válságból.

Varju László arról is ír oldalán, hogy „az Országgyűlés DK-frakciója Csongrád (vár)megyében találkozik sok demokratával. Reggel a csongrádi piacon mondok ébresztő köszöntőt, utána irány Szeged, de eljutok Makóra és Kiszomborra is”. A két nap teljes programja egyébként ide kattintva elérhető.

A DK városba érkezését már egy ideje ismerni lehetett, ugyanis a szegedi Fidesz-KDNP rendszerint adott sajtótájékoztatót erről. Mihálffy Béla arról beszélt például, hogy Gyurcsány szimbolikusan is átveszi a szegedi városháza irányítását, de Német Ferenc képviselő is megszólalt az ügyben, aki szerint az őszödi böszme szegedi helytartói zsarolják Botka Lászlót”.