Szegedre látogat David Pressman amerikai nagykövet a jövő héten, Botka László fogadja őt

David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete kedden látogat hozzánk, erről Botka László beszélt a Szeged.hu-nak adott interjújában, melyben azt fejtegeti, hogy Szegeden is beindult a politikai szezon. Mint mondja, a szinte havi rendszerességű nagyköveti látogatások azt jelentik, hogy ezek az országok figyelemmel kísérik Szeged fejlődését.

Az amerikai nagykövet is egész napos látogatást tesz Szegeden, a városházán találkozik vele a polgármester. Ilyenkor általában a város fejlesztési elképzelései érdeklik a diplomáciai képviseletek vezetőit, de szót szoktunk ejteni a kétoldalú kapcsolatokról is. Több amerikai érdekeltségű cég is dolgozik városban, ráadásul 1990 óta amerikai testvérvárosa is van Szegednek, az ohiói Toledo.” Felmerült, hogy Orbán Viktor Pressmant beszédében présembernek hívta, melyre Botka azt válaszolta, hogy nevekkel viccelődni az óvodában szoktunk, nem a nemzetközi politikában”.

A hazai politikusok közül az összes ellenzéki párt vezetőjét Szegedre várja a polgármester, meg is említette, hogy elsőként a Demokratikus Koalíció érkezik, és kétnapos frakcióülést tartanak a városban, melynek hírére Német Ferenc fideszes önkormányzati képviselő ki is fakadt. A kormányzati politikusokról Botka azt mondta, főleg fejlesztési ügyekben folyamatos az egyeztetés, ám ez elsősorban az ügyeket menedzselő kormányzati tisztségviselőket jelenti csupán. Orbán Viktor miniszterelnök tizenhárom év alatt csak egyszer, 2017 januárjában vizitelt. Megemlítette még Lázár Jánost és Mihálffy Bélát is, ám utóbbi sem ült le Botkával beszélgetni a közös fotó óta.

Ezután szóba került az, hogy a helyi kormánypárt csak a várost támadja a lakásrendeleten keresztül is, mely Botka szerint egy jó program volt, azért kellett tönkretenni. Szerinte ez nettó botránykeltés, amit a helyi Fidesz a korábbi ciklusokban is csinált már, a polgármester szerint viszont „a városnak kárt okozó botránypolitizálást a szegediek nem értékelik”. A bérlakásprogramról is ejtett pár szót a polgármester, amivel a válság ellenére nem állnak le: „Jóval többet igényelnek, mint amennyire most jelen pillanatban forrás van.” A teljes interjú ide kattintva olvasható.