100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Volánbusz még tavalyelőtt írt ki egy közbeszerzést összesen 164 darab, sűrített földgázüzemű autóbuszra, tavaly februárban pedig az is kiderült, hogy a tendert nettó 15 milliárd forintos ajánlatával a MAN nyerte a Lion’s City 12 G típussal, melyek közül 75 példány Budapest agglomerációjába, 40 Szolnokra, 39 Zalaegerszegre, 10 pedig Szegedre kerül. Pontosabban került: a járművek már tavaly nyár közepe óta folyamatosan érkeznek hazánkba. Ekkortól álltak volna forgalomba először városunkban, majd később máshol is.

Csakhogy a tender lezárása óta kitört az orosz–ukrán háború, az energiaválság következtében a sűrített földgáz ára irreálisan magasra szökött, valószínűleg ezért a Volánbusz nem siette el a buszok átvételét, így az engedélyeztetésüket sem. A buszok leszállítását egyébként Szeged esetén november végéig kellett befejezni, ami meg is történt, a járművek jelenleg is a szegedi Volán-telepen parkolnak.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Legutóbb azt írtuk, hogy nem megerősített információk szerint januártól állhatnak forgalomba a városban a vadonatúj CNG-s buszok. Ez nem következett be végül, ezért a hónap közepén megkerestük a Volánbuszt, hogy mi a helyzet az MAN-ekkel, ahonnan csupán egy sejtelmes válasz érkezett, miszerint a korábbi cikkünkben írtakhoz képest további részletekkel később tudnak szolgálni.

Ezután megkerestünk egy iparágban járatosabb személyt is ezzel kapcsolatban, aki azt mondta lapunknak, hogy egyelőre nincs hivatalos információ a buszok üzembe helyezésének időpontjáról, de az akkori állás szerint

februárban már mehetnek forgalomba a járművek.

Nem sokkal később egy másik forrásból is úgy értesültünk, hogy valóban február lesz a buszok hivatalos indulásának dátuma. Méghozzá másodikán, csütörtökön reggel a Széchenyi téren fogják őket átadni egy ceremónia kíséretében – ez azonban még nem hivatalos. A buszokról és azok műszaki jellemzőiről alábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Ilyenek lesznek Szeged új földgázos buszai, amikkel már nyártól utazhatunk

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…