Meglepően korrekt árakon dolgozik a szegedi karácsonyi vásár

Indul a karácsonyi szezon, és ahogy minden évben, úgy idén is sok vidéki városban szerveznek az ünnepkör nyitányaként adventi vásárt. A szegedi idén is minden földi jóval kecsegteti vásárlók ezreit, az ártáblákat vizslatva még külön meglepetést is okoz: válság ide vagy oda, korrekt pénzekért fogyaszthatunk a szegedi kavalkádon.

​Péntek délután a fények és az illatok karneválja árasztotta el a szegedi Dóm teret, ami nem csoda, gyorsan a helyszínre is csábított megannyi érdeklődőt. Már a szomszédos Aradi vértanúk terén elkapta a tekintetünket az épületek fölé magasodó, a korábbiaknál nagyobb, 50 méteres, fényárban úszó óriáskerék, a Dóm térhez közeledve pedig árusok, bódék és emberek sokasága taposta a látóhatárt.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

A bejárattól jobbra rögtön édességek színes, széles választéka sorakozik fel, kis rekeszekben különböző cukrok 1500 forint per tíz dekát kóstálva, mellette lépcsőzetesen rendezett, 700 forintért kínált macaronok közül lehet választani. Tovább haladva az óriáskerék magasodik fölénk, a kasszánál megváltott 2500 forintos felnőtt- és 2000 forintos kedvezményes árú jegyért cserébe összesen három teljes kört tehetünk meg a magasban, megcsodálva Szeged éjszakai fényeit, dacolva a tériszonnyal.

​A tér közepe felé haladva sűrűn egymás mellé telepedett fabódék sora árasztja a finom illatokat, és kínálja étellel, itallal a bámészkodót: 2 deci forró teát 500-ért, szintén ennyi rumos puncsot 1500-ért, megint ennyi krampampulit 1800-ért, de kürtőskalács is van 1300 és 1600 forint között. Kicsit odébb a sült hurkát-kolbászt kenyérrel és mustárral fogyaszthatják az éhes vásárlók, mindemellett a lepények széles választéka is itt foglal helyet, 1900-tól 3200 forintig. Az ételeken és italokon túl számos karácsonyi témájú kézműves- és ajándéktárgy is kínálgatja magát, a szokásos giccsektől kezdve a mikulásos–angyalkás zoknikon, kézműves szappanokon át a téli ruhákig minden van.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

​A tér közepére pakolt szalmalabirintus mellett elhaladva, a kivilágított Dóm tövében körhinta forog, amelyhez a kasszánál 800 forintért lehet jegyet váltani. A gyerekjáték tematikájú ringlispíl melletti bódéban kézműves sörök 900 és 1500 forint között váltogatják egymást, az ásványvíz, illetve a kávé 400 magyar pénz, az alkoholmentes sör pedig 600. Arrébb egy árusnál 1190 a sült gesztenye, és ha az illata nem lenne elég, az emberekkel telített tér karneváli hangulatát tovább fokozta a halat, sirályt és tiszavirágot mintázó felvonulási díszek látványos körmenete, amelyek a vásár megnyitójára jelentek meg.

A szegedi adventi időszakon egyelőre nemigen mutatja jelét a válság, és bár azt nem mondhatjuk, hogy a Dóm teret ne érte volna el az infláció, ennél rosszabb körülményekre számítottunk. A belváros díszkivilágítása is felkapcsolt pénteken késő délután, pedig a Telex helyi tudósítói nemrég arról írtak cikket, hogy nemrég már arról jelent meg rendelet, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük van a közvilágítás korlátázására. A települések vezetői jellemzően veszélyesnek tartják a közvilágításon való spórolást, míg másoknak ez maradt az utolsó eszköz, hogy kicsit szorítsanak a költségvetésükön, így a szintén Csongrád-Csanád megyei Bordányban is, ahol a kisebb utcákban tervezik lekapcsolni éjféltől a közvilágítást.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.