Több mint ötmilliós villanyszámlát kapott augusztusban a fehértói halászcsárda

Frank Sándor, a fehértói halászcsárda tulajdonosa adott interjút a Délmagyarországnak, mely során megmutatta, hogy a csárda januári villanyszámlája 770 ezer forint, az augusztusi pedig már 5 millió 100 ezer forint volt. Arról is beszélt, hogy ezt még ugyan ki tudják nyögni, de ez nem egy egyszeri díjtétel, miközben mindennek, az alapanyagnak is megy föl az ára.

„A koronavírus-járvány megtanított arra, hogy nem szabad bevállalni a költségeket. Létszámot kell csökkenteni. Aki nem termel, például az udvaros és a zenészek, azt el kellett engedni. A nyolc órát levisszük négy órára, így bár csökkentett munkaidőben dolgozik mindenki, de senkit se kell kirúgni. A legrosszabb esetben beállunk négyen a három fiammal a konyhába, lesz halászlé, rántott hal, halpaprikás és túrós csusza” – viccelődött.

A gáz esetében is bajban lesznek, mert év végén jár le a szolgáltatóval kötött szerződésük, utána ott is a többszörösére emelt díjon számláznak. Van saját tűzifánk, át tudunk állni üstházra. Majd sátor alatt főzzük a halászlevet. Én még dolgoztam fatüzelésű tűzhellyel – latolgatta a jövőt a csárdagazda, aki elmondta, ahová csak lehet, igyekeznek majd napelempaneleket telepíteni, a gázt pedig végső esetben tűzifával fogják kiváltani.

A legutóbb arról írtunk a vendéglátóhely kapcsán, hogy az eddigi 1 millió 600 ezer forintos villanyszámla 4 millió 500 ezer forintra ugrott. Ez közel 3-szoros (2,8) emelkedést jelentett. Mint azt Frank akkor a Szeged365-nek elmondta, a bezárás lenne a végső döntés, de azt sem szeretnék kockáztatni, hogy szaporodni kezdjen a hiány és tartozásokba verjék magukat.

Fotó: Alexandru Soter

Szegeden a Pizza Monkey pizzázó volt az eslő olyan szegedi cég, amely a nyilvánosság elé állt a gázszámlájukkal, mely körülbelül 2 millió 300 ezer forint lesz havonta az eddigi 250–300 ezer forint helyett, tehát 8–9-szeres volt a növekedés. A Süti nem süti nevű cukrászda is bejelentette, hogy bezárják Tisza Lajos körúti egységüket és átköltöznek a Kelesztőhöz.

A Délmagyarország cikke hódmezővásárhelyi és makói helyeket szedett össze, melyek kénytelenek voltak bezárni a válság miatt. Előbbi városban

  •  a Kispiac Vendéglő szeptember végéhez közeledve jelentette be zárását.
  • A susáni Bivaly Sörözőt hetek óta árulják tulajdonosai, nem tudja kitermelni a megnövekedett költségeket.
  • Az újvárosi, Csomorkány utcai Kristály Presszó évtizedek óta működött, a majdnem 100 négyzetméteres vendéglátóhelyet a hozzá tartozó lakóépülettel együtt árulják.
  • A belvárosi Cvekedli ételbár pedig az elsők között zárt be.
  • Az Öszöm-Iszom Vendéglőben egyelőre a napi menü szűnt meg, de még teljes nyitva tartással folytatják.
  • Makón a G Pont Makó – Lángos, gyros nevű gyorsbüfé hétfőn a Facebookon jelentette be, hogy bezár.