A Szegeden láttam nevű Facebook-csoportban jelent meg egy poszt, melyben azt írják, hogy egyes információk szerint október 4-én bezár a Kölcsey utca 11. szám alatt lévő Spar szupermarket.
Ezt a kommentben más is megerősítette, mondván a bezárás véglegesnek tekinthető. Egyesek arra panaszkodtak, hogy drágaság és kígyózó sorok jellemezték az üzletet, ez utóbbi nem arra enged következtetni, hogy kihasználatlanság miatt kerülne rá a lakat.
Mások szerint nem is a közelmúltban megnyílt új, belvárosi Aldi tette ezt, mivel a szerződést már jóval korábabn felmondta a cég állítólag. Volt olyan, aki szerint sajnálatos a bezárás, mert az itt található választék bővebb volt, mint máshol, ráadásul a Spar ezen üzlete rendes szupermarketként működött, nem a City Spar brand alatt.
A céget levélben kérdeztük mindezekről, illetve arról, hogy a szegedi Interspar hipermarket kapcsán mik a terveik, illetve hoy áll a projekt. Amint kérdéseinkre válaszolnak, azt megírjuk.