Az SZKT weboldalán tette közzé a hírt, hogy augusztus 22-től, azaz hétfőtől a bevezetett nyári tanszüneti menetrendben, munkanapi módosítások kerülnek bevezetésre.
Ez a módosítás az 5-ös, a 8-as és a 10-es trolibuszokat érinti, azon belül is a reggeli és délutáni csúcsidőket, ugyanis ezentúl (a nyári menetrend erejéig) sűrűbben közlekednek majd. A lenti linkekre kattintva megtekinthető a hétfőtől érvényes új menetrend vonalanként:
Az 5-ös troli a Körtöltés utca felől eddig 20 percenként járt reggel 4 órától, ezentúl viszont 8 és 12 percezni fog, tehát az 5:40-es járat után már nem 6 órakor jön a következő, hanem 5:56-kor, ez az első sűrített járat. Ezután váltakozó sűrűséggel 6 óra 4, 16, 24, 36, 44 és 56 perckor mennek a járatok, ami folytatódik egészen reggel 8 óra 4 percig, utána a 8 óra 20 perces járattal visszaáll a régi rend.
Délután szintén ez a helyzet a Körtöltés utcától: 13 óra 56 perckor megy egy sűrített járat, majd minden óra 4, 16, 24, 36, 44 és 56 perckor fognak járni egészen 18 óra 4 percig, majd a 18:20-as járattal visszaáll a 20 perces követés.
A Gyermekkórháztól minden ugyanez, csupán 10 perccel eltolva, tehát például a reggeli 5:40-es Körtöltés utca felőli járattal szemben 5:50-kor indul, így a sűrítés is minden óra 14, 26, 34, 46, 54 és 6 perckor indul majd.
8-as vonal:
A 8-as trolinál Makkosház végállomástól nézve reggel 6:53-as járat után a következő már nem 7 óra 8 perckor, hanem 4 perckor fog indulni, majd egészen 8 óráig 10 perces követés lesz a 15 helyett, tehát 7 óra 4, 14, 4, 34, 44, 54 perckor indulnak a járatok, ezután visszaáll a 15 perc követés.
Egészen délután 13:37 percig, ugyanis innentől 12 percenként fog járni a 15 helyett. Innentől 17 óra 38 percig így jár majd, innentől viszont ismét visszaáll az eredeti 15 perces időintervallumba.
A Klinikáktól reggel 7:15-től 8:15-ig fog tartani a tízpercezés, míg délután 13:57-től 17:58-ig tart majd a fentiekhez hasonlóan a 12 percezés.
A 10-es vonal esetében Tarjántól a kora reggeli 20 után szintén 10 percezés lesz a 15 helyett, az első ilyen járat a 6:59-es, majd 8 órától 15 percezés lesz napközben. Délután 13:03-tól 17:30-ig 12 percezés lesz a 15 helyett, majd ezután a 15 percenkénti járatsűrűség áll vissza.
A Klinikáktól szintén 10 percezés lesz egyes reggeli járatoknál, míg délután 12 percre sűrítik a 15 perces menetrendet.