„A Szent István-téren építik a víztornyot. Díszes, magas torony lesz ez. A torony körül a tért rendezni fogják” – írta a Szeged és Vidéke a város most 120 éves, ikonikus víztornyáról 1903 októberében.
A 20. század elején a magyarországi víztoronyépítés területén új korszak kezdődött, ekkor vált elérhetővé ugyanis a vasbeton mint szerkezeti anyag, ami jóval nagyobb szerkezeti stabilitást és teherbírást nyújtott a korábbi, jellemzően téglából épült műveknél.
Szeged 1903 áprilisában hirdetett pályázatot egy ezer köbméteres víztorony építésére. Az új közműépítési projekt a város számára az „állandó vízmű” kiépítésének részét képezte, amely biztos vízellátást kínált volna a növekvő lakosság számára. A pályázat alapját Tóth Mihály városi főmérnök tervei képezték, melyek eredetileg egy acéltartályos, téglából készült toronyszerkezetet írtak elő, ám a kiírás szabad kezet adott új megoldások bemutatására is, amennyiben részletes számításokkal igazolták azok működőképességét.
Összesen tizennégy pályázó nyújtott be terveket a víztorony megépítésére, köztük több neves építési vállalkozó Győrből és a közeli Temesvárról. A bírálóbizottság szigorú feltételeket szabott a tartályra és a toronyra vonatkozó pályázatok elbírálásában, számos munkát formai és tartalmi hibák miatt egyből ki is zártak. Egyetlen kivétellel minden terv a hagyományos acél- és téglaszerkezetekre támaszkodott – Zielinski Szilárd mérnök azonban vasbetonból készült víztornyot álmodott a szegedi belváros határán, amely abban az időben Magyarországon új megoldásnak számított.
Zielinski és a kivitelező Freund Henrik és Fiai vállalkozás közös tervei különösen nagy kihívást jelentettek a döntéshozóknak. Bár a szakértők felismerték a vasbeton szerkezet előnyeit, a városi vezetők kockázatosnak ítélték az új módszer alkalmazását egy ilyen jelentős közműépítkezésen. A szilárdság, tartósság és fenntartási költségek csekélysége mégis olyan előnyt biztosított, amely más pályamunkákban nem volt megtalálható, s a vízvezetéki bizottság végül szigorú feltételekkel és Zielinski személyes felelősségvállalásával ugyan, de elfogadta a pályamunkát.
A víztorony egy a 20. század első feléből származó képeslapon
Forrás: Zempléni Múzeum / Hungaricana
„A víztornyot a Szent István-térre tervezi a mérnökség. A József főherczeg-téren fúrt három ártézi-kut vizét a Tiszaparton épített szivattyúgépekkel fogják a víztoronyba beletolni” – írta meg a Szeged és Vidéke 1903 márciusában, még a pályázat kihirdetése előtt, de amikor már tudni lehetett, hol épül meg a mű.
A víztorony megépítése nem önálló projekt volt. Egy teljes új vízvezetéki hálózat kiépítése történt meg ekkor egymillió harminckétezer koronából, amibe benne volt a vízvezeték kiépítésével járó összes költség, az új kutak fúrása, a felépítmények beszerzése stb. A vízvezeték kiépítésével járó munkálatokat nyolc csoportba adták ki, ezek közül egy volt a Szent István téri beruházás, egy másik az ehhez tartozó ezer köbméteres vaslemez víztartály elkészítése (végül ez is vasbetonból készült), vagy éppen a szintén szükséges beszerzések: gőzkazán, gőzgép, szivattyúk, kapcsoló csövek és tartozékai, hasonlók. Külön munkacsoport jött létre hét új ártézi kút fúrására is városszerte.
Az építkezés 1903 decemberében kezdődött a Szent István téren, és már a kezdetektől számos kihívással kellett szembenézni. Az alapozási munkálatok nem készültek el időben, ami után ráadásul 1904 februárjában hosszan tartó esőzés öntötte el az alacsonyan fekvő munkaterületet, amely így 50 cm mélységben víz alá került. Az alapokat és a részben elkészült szerkezetet iszap borította be, jelentős anyagi és időbeli károkat okozva. A város a költségeket nem vállalta át, a kockázat a vállalkozókra hárult.
Az 1904 februári esőzés által elöntött Szent István tér
Forrás: Szeged régi fotói / Facebook
1904 tavaszán kis híján munkássztrájk is hátráltatta az építkezést. „Április hóban sztrájkmozgalom volt keletkezőben a szegedi víztorony építőmunkásai közt, de az idejekorán megadott bérjavítás a harcznak elejét vette” – állt A szegedi kerületi m. kir. iparfelügyelő 1904. évi tevékenységéről szóló jelentésben.
Az időjárási nehézségek, a sztrájkközeli helyzetek és az építkezési csúszások ellenére a torony november végére elkészült, és 1904. december 1-jén üzembe helyezték.
A Szent István téri víztorony Zielinski egyedi mérnöki megoldásaival épült meg, amelyekhez hasonlót addig Magyarországon nem igen alkalmaztak. Egy kísértetiesen hasonló víztorony épült már a budapesti Kőbányán, ezt szintén Zielinski tervezte, de 1968-ban felrobbantották.
A szegedi szerkezet minden eleme – az alapozás, a tárolómedence, a határoló falak, a lépcső és a zászlótartó – vasbetonból készült. A torony 15 méter átmérőjű, henger alakú víztározó medencéje a korszakban úttörőnek számító, vékony falú héjszerkezettel épült, amely később meghatározóvá vált a víztornyok szerkezeti megoldásaiban. A medencét tartó oszloprendszer három koncentrikus körben elhelyezett 20 oszlopból áll, amelyeket gyűrű- és sugárirányú vasbeton gerendák kötnek össze, merevítve az egész szerkezetet.
A torony nyolc szintes, és kényelmes lépcsőkkel érhető el minden emelete. A kilátói funkcióra is gondolva két külső körfolyosót alakítottak ki, ahonnan a korabeli alacsony városépületek fölé emelkedve gyönyörködhettek a látogatók a város látképében. Az építmény építészeti megjelenése is figyelemre méltó: a medencét magában foglaló felső rész konzolos kialakítása markánsabbá, kiemelkedőbbé teszi a szerkezetet, egyfajta koronát adva Szeged városképének.
A víztorony 1940 körül
Forrás: Kiss Zsuzsanna / Fortepan
Az 1959–60-as években jelentős homlokzati felújításokra került sor, amely során az eredeti színárnyalatot is megváltoztatták, szürke és kékesszürke tónusokkal fedve a külső felületet. A víztorony azóta is folyamatos használatban van, ám az időjárás és a korrózió súlyos nyomot hagyott rajta a 20. század második felében. Az 1990-es évek végére a szerkezet állapota aggasztóvá vált, de 2003-ban a tornyot egyedi műemlékké nyilvánították, hogy biztosítsák fennmaradását.
A tényleges rekonstrukció 2005 és 2006 között zajlott. Az önkormányzat és a Funkció és Szerkezet Mérnöki Iroda szakemberei modern technológiákat alkalmaztak: a tárolómedence födémén például cseppkő formájú felületstruktúrát alakítottak ki, hogy megakadályozzák a páraképződést. A tartószerkezetet szénszálas lamellákkal erősítették meg, amelyek korrózióállók, így biztosítva a szerkezet időtállóságát. A csigalépcső üvegfallal történő határolása külön látványosságot nyújt, megtekinthetővé téve a víztér belsejét is.
Felhasznált irodalom: Magyar Építőipar: A szegedi Szent István téri víztorony története