100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Egyhangú szavazással, 174 igennel szavazta meg kedden az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely értelmében tilos lesz 18 év alattiaknak energiaitalt értékesíteni, illetve őket ilyennel kiszolgálni. A jogszabály a kihirdetés után harminc nappal, tehát várhatóan június elején lép hatályba. A kormány rendeletben határozhatja meg, milyen összetételű energiaitalokra vonatkozzon a tiltás. A javaslatot azzal indokolták, hogy a fiatalok körében elharapózott az energiaital-fogyasztás: egy felmérés szerint már
a 10–14 évesek mintegy húsz százaléka iszik energiaitalt reggelente, de a fiatalkorúak teljes körében csaknem nyolcvan százalékos volt a rendszeres fogyasztók aránya.
A szabályozást megsértő üzleteket a fogyasztóvédelmi hatóság egy évig eltilthatja alkoholos italok, energiaitalok, dohánytermékek, illetve szexuális termékek forgalmazásától. Újbóli szabálysértés esetén az üzletet akár egy hónapra is bezárathatja a hatóság.
Az energiaitalok betiltására többféle terv is volt az elmúlt években – emlékeztet a 444. A most elfogadott törvényjavaslatot még tavaly tavasszal nyújtotta be Nacsa Lőrinc és Hollik István, de már 2023 őszén beszéltek arról, hogy az alkoholhoz hasonló tiltást szeretnének a KDNP-sek.
Az igazságügyi tárca közben tavaly nyáron közzétett egy rendelettervezetet arról, hogy milyen tartalmú energiaitalokat ne lehessen 18 éven aluliaknak eladni. Vélhetően ez lesz az a kormányrendelet – vagy legalábbis annak alapja lesz –, amely a mostani törvény alapján a részletszabályokat tartalmazza.













