100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Új közbeszerzést készít elő a MÁV a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-trainek karbantartásának támogatására, mert a korábbi eljárásban beérkezett ajánlat jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi keretet. A vasúttársaság ezt a Vásárhely Most-nak árulta el.

Gyors megoldásra nem érdemes számítani: a MÁV szerint az új szerződés megkötése akár egy évig is eltarthat, a járművek karbantartása azonban addig is biztosított. A tizenkét szerelvényből jelenleg kettő áll javítás alatt.

Tavasszal nagyobb volt a hiány: április végén a G7 adatai szerint a tizenkét szerelvényből csak nyolc volt bevethető, négy tervezett karbantartáson állt. A két adat azonban nem teljesen összevethető, mert akkor ütemezett karbantartás, most javítás miatt hiányoznak járművek.

A MÁV változtatott az eredeti elképzelésen: a teljes körű külső karbantartási szolgáltatás helyett már csak a karbantartást támogató szolgáltatás beszerzését tervezi. Ez azt jelenti, hogy a munkák nagyobb részét a vasúttársaság saját szakemberei és műszaki kapacitásai végeznék, a külső partner pedig elsősorban speciális szakmai és technológiai segítséget nyújtana.

A két jelenleg javítás alatt álló szerelvény mellett a többi jármű rendelkezésre állásáról nem közölt részletes adatokat a vasúttársaság. A karbantartási munkákat addig is saját erőforrásaival végzi a MÁV, szükség esetén pedig szerződött javítópartnereket is bevon. Ez a gyakorlat az új szerződés megkötéséig is folytatódik.

A tram-train közlekedését egy másik műszaki probléma is érinti, amelyről a Szegeder számolt be először: az algyői vasúti Tisza-hídon egy repedés miatt jelenleg legfeljebb 50 kilométer per órás sebességgel haladhatnak át a szerelvények. A MÁV korábbi tájékoztatása szerint ez 1–2 perccel növeli a menetidőt.

November közepére derülhet ki, pontosan mi okozza a problémát, mikor kezdődhet meg a híd javítása, és az milyen forgalomkorlátozásokkal járhat.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…