100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Már az utolsó engedélyeknél tart a Kübekháza és a romániai Óbéba (Beba Veche) közötti közúti határátkelő megvalósíthatósági tanulmánya, a dokumentáció pedig akár a 2027. márciusi határidő előtt elkészülhet – írta hétfőn a temesvári Opinia Timișoarei. A tervezés és az építés csak ezután kezdődhet, pedig a G4Media 2023. szeptember 1-jei beszámolója szerint a Szijjártó Péter által Temesváron bejelentett megállapodásban még két éven belüli nyitás szerepelt.
Bár becsapós, hogy jelenleg működik a Kübekháza–Rábé magyar–szerb átkelő a hármashatárnál, a romániai oldalra (Óbéba) ez nem jelent átjárást. A határ ma évente egyszer, május utolsó hétvégéjén nyílik meg ideiglenesen a Triplex Confinium-kőnél, ahol 1997 óta tartják a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégió ünnepét.
Szegedről nézve a távolság a lényeg. A temesvári lap szerint az óbébaiak ma nagyjából 80 kilométeres kerülővel jutnak el Csongrád-Csanád vármegyébe: harminc kilométer Nagyszentmiklósig, húsz a határig, majd újabb harminc a magyar oldalon. Az Infostart 2020-ban úgy számolt, hogy az új átkelővel Óbéba és Szeged között 85 helyett 22 kilométer lenne az út.
A tanulmányt a bukaresti INCONS és a ploieşti DINENG DEV társulása készíti áfa nélkül 1 445 244 lejért, 12 hónapos szerződés alapján. Az Economedia 2024. október 31-én 2,45 millió lejes becsült értékről írt, amikor a román közútkezelő temesvári igazgatósága (DRDP Timișoara) kiírta a tendert, így a nyertes ajánlat nagyjából 41 százalékkal maradt el a becsléstől. A nyertes nevét már egy 2025 áprilisi uniós hirdetmény is közölte, a 12 hónapos munka határideje mégis 2027 márciusa. Az Opinia Timișoarei szerint a cég kevesebb mint kilenc hónap alatt jutott el az utolsó engedélyekig.
A tanulmány a DN 59G jelű országút korszerűsítésére, a határállomás területének kialakítására és egy összekötő útra terjed ki. A temesvári lap szerint ez utóbbi teljesen új, kétsávos, 835 méter hosszú szakasz lesz, és az állami közútkezelő (CNAIR) a DRDP Timișoarán keresztül építi meg. A hármashatárt jelölő Triplex Confinium-kőhöz vezető utat már tavaly kijavították, ehhez csatlakozik majd az új szakasz.
Az átkelő megnyitásáról a román kormány 2024 áprilisában, temesvári ülésén fogadta el a 445-ös kormányhatározatot. A Newsweek România beszámolója szerint a határozat napi 12 órás nyitva tartással számolt, román idő szerint 8 és 20, magyar idő szerint 7 és 19 óra között, valamint 37 határrendésszel. A kormányhatározat tervezete az Economedia április 18-i cikke szerint a 24 kilométeres DJ 682-es megyei utat a Temes megyei tanácstól állami kezelésbe adta, mert határátkelő csak országos úton létesülhet, így lett belőle DN 59G. Az Opinia Timișoarei legfeljebb 3,5 tonnás könnyű forgalomról ír, az Economedia 2024-es cikkei szerint viszont ez csak a kezdeti korlát, később 7,5 tonnáig bővülhet.
A magyar oldalon a Privátbankár idén március 6-án a Magyar Közlönyre hivatkozva arról írt, hogy véglegesíthető a két kormány közötti megállapodás szövege. A terv eredetileg határőrizeti ellenőrzőpontról szólt, Románia azonban azóta a schengeni övezet tagja lett, így a 2024-es határozat határrendészeti számai ebből az időszakból valók. Az Opinia Timișoarei szerint az óbébai kapu a románoknak Szerbia felé is gyorsabb utat nyit, hiszen a szerb és a magyar fél között a hármashatár térségében 2020 óta működik átkelő.
Az átkelő ügye nem új. A bukaresti képviselőház 2020. május 27-én elfogadta azt a törvényt, amely szerint a román kormánynak tárgyalásokat kell kezdenie Magyarországgal, a kihirdetés akkor még hátravolt. A 2023-as megállapodás egy második átkelőről is szólt Magyarcsanád és Csanád (Cenad) között: az ott tervezett Maros-híd újjáépítésére beadott uniós pályázat Szijjártó Péter 2024. júliusi közlése szerint kifejezetten jó értékelést kapott.














