Szeged és Vidéke, 1913. február 28. – Mindenki tudja, hogy a városi közgyülésnek ki a legszorgalmasabb tagja. Ha névsort olvasna az elnök a megjelentekről, mert hogy kötelező volna a megjelenés, ez a szorgalmas atya absztinenciáért soha sem kapna rovást. Ő az, akinek épp olyan sok megjegyeznie valója van Guczi közrendőr idő előtti nyugdijazásáról, mint a fogadalmi templom, vagy a kórház költségeinek kérdéséről. Ő az, akinek ékes szózata soha ki nem apadó patak; Ő az, aki legjobban szitja az ellenzékiségnek azt az őstüzét, amely századok óta lobog a tanyai magyarok lelkében.

Ez a kitünő, majdnem nélkülözhetetlen városatya csütörtökön délután négy óra előtt az irodájában hirtelen megszakitotta szorgalmas munkáját. Épp egy fölszólitó levelet diktált az irnokának. Ott tartott, hogy „és jelen levelem két korona 16 fillér költségét…” Itt megállt, mert az óra nagyon közeledett már a négy felé. Gyorsan fölkapta a kabátját és sietett a közgyülésre. Egy fölszólitó levélért, amelynek dija mindössze két korona tizenhat fillér, nem szabad, de nem is érdemes elhanyagolni a közügyeket.

Az uton találkozott egy rókusi polgárral. Ezzel muszáj volt szóba állnia. Rókus minden vonatkozásában, minden szavazó polgárával közel fekszik a kitünő városatya szivéhez.

— Mán én, ha az ügyvéd urnak lönnék, nem engedném, hogy a választójogon egykönnyen tulessen a tanács. Most nekünk azt köll követölni, amit Justhnak, mög Kossuthnak: az egészen általánost!
— Jó, hogy szól. Majd megmondom a véleményemet a közgyülésnek. Csak legyen nyugodt.

A városháza kapuja előtt azonban egy másik rókusi polgárral hozta össze a sors. Nem lehetett visszautasitani azokat a forró köszönőszavakat, amiket ez a polgár Rókus ügyeinek sikeres fölkarolásáért mondott neki. Pedig már négy óra elmult vagy öt perccel.

— Nem hagyom én Rókusi, – mondotta szives biztatással a városatya s bucsuzásul még egyszer kezelt. Amint megindult a lépcsőn fölfelé, szembejöttek vele vagy tizen, akik ott hagyták a közgyülést.
— Hát maguk már mennek is? Hol tartanak odabenn? Letárgyalták már a választójogi föliratot?
— Le, – mondja az egyik.
— Kár! Sokan vannak?
— Ennyien e, – felelte a kérdezett s rámutatott a lépcsőn álló tiz városatyára.
— Csak nem?
— De igen. Már vége is van a közgyülésnek.
— De hiszen még nincs negyed öt sem.
— Ja, ezentul mindig igy lesz. Nem lesznek már kéthetes közgyülések!

A kitünő városatya kétségbeesett, mert hamarjában kiszámitotta, hogy ha a közgyűlés csak egy negyed óráig tart, akkor ő legföljebb két percig beszélhet.

— No, abba nem egyezünk bele! Ezentul már fél négykor itt leszek!

A közgyülések kedvezően megindult rövid lefolyását hát máris veszély fenyegeti. 

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1913. február 28-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.