Szeged és Vidéke, 1903. február 27. – Nem tudom, kit tiszteljek annak a városi képviselőnek böcsös szöméjibe, aki a Szögedi Naplóba ma nagybötüs levelet irt arról, hogy a város minek csinál pört abbul, hogy valami nekivadult polgártársunk egyik pesti ujságba beczáfolta a szögedi várost.

Nem tudom ugyan fölérni észszel, hogy még paraszti irásba is hogy löhet szögedi város Szöged. De azt kivöttem a nagy bötük közül, hogy tisztőt képviselőtársam a szögedi városházán rosszu fogalmazta föl az eszibe, mért köll a nömös városnak a piaczra kiállni, hogy az egész világ szömeláttára hátához verje a dobverőt annak a bujkáló polgártársnak, aki egy ijen magunkfajta nagyobb város böcsületit az országos dobon pörgeti, amiként azt képviselőtársam irni szűvesködött. Mer én ugy vöttem ki az inditványbu, hogy az a rafanérozott Dobay fiskális ur nem oda nézett, ahova ütött, amikó pört javasolt a városnak.

Arrú nem szólok egy szót se, hogy akármilyen kicsi légy csipdösi is az ember orrát, el köll azt onnan zavarni, mert dögvérrel mögölheti az embert. Már jórégön láti mindönki Szögedön, hogy a pennával annyi szemetet hánytak már ebbe a városba mindönkire, – de nem tött rula sönki – hogy szinte szégyölli magát a szögedi embör, ha rágondol, hogy annyi le nem tisztogatott piszkot hordanak magukon a városi urak.

Most mög, hogy abba a pesti ujságba lapátolta bele valaki a szemetet, magam is ammondó vónék, amire képviselőtársam szavall, hogy ne pörösködjön a város, mer ugyse igaz egy szó se abbú a piszokbú. De én odanézek, ahova Dobay fiskális ur ütött. Nem ahova nézött. Nem arra kiváncsi a fiskális ur, hogy ki kezelte a pennalapátot, hanem arra, hogy van-e valami igazság a piszkolódásába. Ha nincs igazsága, majd becsukják érte, ha mög ura tud lönni a szavának, akkor elinal az irhájával; de akár ki fija-borja is, mög köll neki köszönni szépen, hogy rávezetött bennünket a tisztogatás utjára.

Mer tán nem is került vóna pörre a dolog sorsa, ha aszongya a tekintetes főkapitány úr, mög a többi kapitány úr, hogy ha már röndérök vagyunk, nekünk köll azt legjobban tunni, hogy van-e köztünk olyan czimbora, akit abba a pesti ujságba lepingáltak. Osztán ha van, hát nekünk köll tűle magunkat megszabaditani. De ha a kapitány urék a házuk tájékán nem néztek körül, a szögedi polgárság mög mégis csak kiváncsi arra, hogy igaz-e hát a pesti irás, no osztán, ha igaz, hát akkó kire igaz.

Hát bizon jó lesz az a sajtópör, vagy minek hijják. Akár azér, hogy a hamis irásu pennalapátost becsukják, akár azér, hogy ne valamennyi városi ur lögyön uczczán-közön mögvetve, hanem csak az, akire illik az irás igazsága. Mert a mög nagyon furcsa, hogy csak akkó baj a mi bajunk, ha az itteni ujságok irnak rula, hiszen talán ezek is azé vannak a világon, hogy nemcsak Szögedébe, hanem másutt is, még Pestön is olvassanak belülük.

Keresni köll hát az igazságot mindönképen akár itthon, akár Pestön vagdossák a fejünkön. Jó töszi hát a városi főfiskárius ur, ha hamarosan möginditványozza a pört, mer ha a Naplóbeli képviselőtársam elbágyadt is egy kicsit, én többedmagammal kiváncsi vagyok az igazságra.

Egy városi képviselő 

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1903. február 27-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.