„Megkezdődött az algyői Tisza-híd négysávosításának tervezése, amely a 47-es főút fejlesztésének részeként valósulhat meg” – hangzott el a Rádió 7 kedd reggeli műsorában Lázár Jánostól. Az építési és közlekedési miniszter elismételte, a mostani hídszerkezetet teljes egészében újjáépítik, és mellé egy új kétsávos hidat is építenek. A beruházás várhatóan három évig tart majd, költsége 70–100 milliárd forint lehet.
A miniszter közölte, hogy 2026 elejére várható az építési engedély megszerzése, és addigra minden kiviteli terv is elkészül. „Tehát 2026 végén, 2027 elején el lehetne kezdeni a négysávosítást. A tram-train megépítése után a híd jelenti a legszűkebb keresztmetszetet, a híddal van a legtöbb probléma Szeged és Vásárhely között, ezért annak az újjáépítése szerintem nagy előrelépést jelentene” – mondta Lázár.
Tavaly nyáron Lázár még arról beszélt, hogy 2025-re meglehetnek a tervek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) oldalán található anyagban akkor a tervezés határidejénél 2027 áprilisa szerepelt. A miniszter korábban azt ígérte, már 2029-re elkészülhet az algyői átkelő, ami túl rövid határidőnek tűnt ahhoz, hogy meg is építsék azt a tervek elkészültével.
Lázár szerint az algyői híd kulcsfontosságú átkelési pont a 47-es főúton, amely Szegedet Debrecennel köti össze. Elmondása szerint a kormányzat tervei alapján először a Békéscsaba és Debrecen közötti szakasz válik négysávossá, ezt követi majd a Békéscsaba és Szeged közötti szakasz fejlesztése, a jelenlegi nyomvonalon, a települések elkerülésével.
„Sikerült elérnem, illetve azt a döntést hoztam közlekedési miniszterként, hogy amikor a Békéscsaba–Debrecen közötti első szakaszok építése megkezdődhet, akkor az algyői Tisza-híd négysávosításába is belevágunk” – összegzett Lázár a Rádió 7 kedd reggeli műsorában.

Fotó: Lázár János / Facebook
Arról már a Szegeder is írt augusztus közepén, hogy az algyői Tisza-híd bővítését a kormány a 47-es főút Békéscsaba–Berettyóújfalu közötti szakaszának négysávosításával kötötte össze. A tízéves beruházási terv szerint azonban a bruttó 350 milliárd forintra saccolt projekt csak a következő, 2031–2036-os ciklusba lett téve.
Vagyis hiába kezdhetnék el technikailag már 2026–2027 tájékán az építkezést, ahogy Lázár előrevetítette, ez a kijelentés nem látszik megalapozottnak.
Hacsak nem frissítették azóta a kormányzati projekttervezet listáját. Az is furcsa, hogy Lázár szerint először a Békéscsaba–Debrecen szakaszon bővülhet a 47-es út, ezt követi majd a Szeged–Békéscsaba szakasz négysávosítása. A kormányzati tízéves beruházási tervezetben ugyanis ez fordítva szerepel, előbbi csak 2031-től 2036-ig, míg utóbbi már 2025-től 2031-ig van dátumozva.