Lázár János építési és közlekedési miniszter advent első vasárnapján osztott meg egy családi fotót a batidai vadászkastélyból, amelyhez a Facebook-oldalán így írt: „Nekem ők a világ közepe. Ma mi is meggyújtjuk az első gyertyát – együtt a várakozás is ünnep. Boldog adventet kívánunk mindenkinek!”
A családi képpel kapcsolatban az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztálya a Telex érdeklődésére megerősítette, hogy a fotó a Szegedtől 15 kilométerre található batidai vadászkastélyban készült. „A vadászház egy olyan cég kereskedelmi szálláshelye, amelyben Lázár János is tulajdonrésszel rendelkezik, ahogy ez a vagyonnyilatkozatában is szerepel. A miniszter ennek megfelelően jogosult a helyszín használatára az ünnepi fotózás során” – írta a Minisztérium.
A batidai vadászkastély Lázár János tulajdonában álló földterület közelében található, amelyet 2021-ben vásárolt meg 57 millió forint értékben Hódmezővásárhely külterületén. Az épületet üzemeltető Grosswiese Zrt. a miniszter résztulajdonában áll, amelyben tulajdonhányadát az eredeti 8 százalékról 40 százalékra növelte. A vállalat 240 millió forintos éves bevételt ért el, amelyből 123 millió forint volt a nyereség, Lázár pedig eddig 58 millió forint osztalékot vett ki.
A vadászkastélyhoz fűződő kapcsolata azonban nem volt mindig nyilvánvaló. A 444 információi szerint 2018-ban, az első képek megjelenésekor Lázár még tagadta, hogy köze lenne az épülethez.
Idén szeptemberben nyilvánosságra került, hogy a kastélyhoz vezető utat hárommilliárd forintért újítják fel.