Indul a közrollerezés Hódmezővásárhelyen is

Május 1-től Hódmezővásárhelyen is megjelennek a bérelhető Lime rollerek – írja az önkormányzati hírportál, a Hódpress. Első körben 250 járművet és legalább 50 parkolóhelyet biztosítanak, különféle nyitóakciókkal kiegészítve a szolgáltatást.

A Lime Technology Kft. képviseletében Irmai Krisztián írta alá a szerződést Hódmezővásárhely önkormányzatával. Irmai elmondása szerint a cég rollerei 2019 óta már 25 városban vannak jelen, Hódmezővásárhelyen összesen 50–70 parkolópontot terveznek kialakítani, kizárólag itt lehet majd a rollereket felvenni és letenni. Ha növekszik a kereslet, újabb parkolópontok létesítése is szóba jöhet, ez ugyanakkor sokszor térerő kérdése, hogy lehetséges-e.

A rollerek bérlésének alapdíja 250 forint lesz, melyhez percenként további 65 forint adódik. Különböző bérleti konstrukciók is elérhetőek lesznek, valamint a „Hello Vásárhely” kuponkód segítségével az első feloldás és a következő 10 perc használat ingyenes lesz. A városkártya tulajdonosok számára is kedvezmények járnak majd.

A szolgáltatás május 1-jén, a Népkerti majálison próbálható ki először. Irmai szerződéskötésekor kihangsúlyozta a járművek fegyelmezett és rendeltetésszerű használatának fontosságát, és azt, hogy kerékpárkölcsönzési lehetőségek bővítését is kilátásba helyezték.

Szegeden 2021 óta lehet Lime rollert bérelni, illetve nemrég óta már kerékpárokat is, legutóbb néhány hónapja foglalkozunk mélyebben a szegedi rollerhelyzettel, ez a cikkünk ide kattintva olvasható.