Új vezetője van a makói gumigyárnak

Új vezető érkezett a makói gumigyár élére, tudta meg a Promenad24. A vásárhelyi portál információi szerint Purgel Csabát bízta meg a feladattal a német tulajdonú társaság. Purgel korábban több mint másfél évtizedig vezette a Continental váci üzemét, majd 2023 nyarától nemzetközi pozíciót betöltve regionális vezetőként folytatta pályafutását a vállalatcsoporton belül, írják.

Úgy értesültek továbbá, hogy elképzelhető, a Purgel csak néhány hónapig marad a makói gyár élén. Bár a portál kérdésére a német cég nem válaszolt, azt a makói képviselő-testület múlt szerdai ülésén Farkas Éva Erzsébet is megerősítette, hogy új vezető van a gumigyár élén. Állítólag a megbízott igazgató már személyesen is bemutatkozott a makói polgármesternek.

A városvezető a Promenad24 szerint a múlt szerdai ülésen azt mondta, a most érkezett vezető „az önkormányzattal együttműködve szeretné a helyzetet kezelni”. Ez arra utalhat az írás szerint, hogy irányváltás történt a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél, mert a makói gumigyár megítélése jelentősen leromlott. Nagyon úgy tűnik, írják, hogy az új vezető feladata a tűzoltás és a rendrakás lesz az elmúlt időszak hangos botrányait követően.

Azt már a Szegeder is megírta a makói cég közleménye alapján még március végén, hogy külföldi vendégmunkások elengedésével biztosítaná a makói gumigyár a helyiek foglalkoztatását”. Az üzemben dolgozók elmondása alapján ugyanis az a hír járta eddig, hogy főleg a több mint 20 éve ott dolgozó magyar nemzetiségű foglalkoztatottakat rúgták ki, akik faliújságról tudták meg elbocsátásuk tényét.

A német gumiipari gyárban nagyjából 150 indonéz vendégmunkás dolgozott az erről szóló hírek idején. Lázár János építési és közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és úgy fogalmazott egyik rádióinterjújában, hogy mindent el fog követni azért, hogy a cég ne kapjon kormányzati támogatást, sőt azt is fizesse vissza, amit eddig kapott.

A vállalat viszont azt írta akkori közleményében, hogy a makói gyárról megjelent hírek „számos alkalommal nem a valós helyzetet tükrözték, mivel hiányos vagy harmadik fél által félreértelmezett információk alapján készültek”. A makói gumigyár közleményben azt ígérte, hogy a jövőben igyekszik elkerülni a hasonló eseteket.