Cikkünk címében korábban azt állítottuk, hogy „A hivatal szerint elszállították mindet, mi mégis találtunk roncsautókat a határvidéken”. Az igazság az, hogy – ahogyan cikkünkben írjuk – csak a bejelentetteket szállították el.
Szabadkai útjáról visszatérve kollégám vett észre négy, vélhetően embercsempészek által elhagyott roncsautót Mórahalom és Ásotthalom-Kissor között még a múlt héten. A már szétszedett, tehát valószínűleg nem újonnan odakerült járművek házak közelében, viszonylag jól látható helyeken voltak közvetlenül az út mellett.
Hiába adta hírül a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal múlt héten csütörtökön, hogy az összes, szám szerint 133 bejelentett roncsautót elszállították – a hangsúly a bejelentetten van – kevesebb mint egy hónap alatt a Homokhátságról, mégis maradt néhány mutatóban.
Megkérdeztük, hogy ennek mi az oka, mire azt a választ kaptuk, hogy a november 16-án hatálybalépett rendeletben érintett területen továbbra is lehetnek hasonló autóroncsok, azokat a települések mezőőrei és közterület-felügyelői jelentik a hivatalnak. Az eddigi észlelések Ásotthalom, Bordány, Mórahalom, Öttömös, Röszke, Ruzsa, Szeged és Zákányszék térségéből érkeztek, vagyis
valószínűleg nem ismeretlen az illetékeseknek az 55-ös főút Mórahalom és Ásotthalom közötti szakasza.
„A kormányhivatal arra kéri az érintett települések polgármestereit, hogy amennyiben ilyen járművet észlelnek, a kialakult eljárásrendnek megfelelően tegyék meg a bejelentéseket. A kormányhivatal a bejelentés alapján értesítést helyez el a járművön, majd ha az üzembentartó nem gondoskodik az elszállításáról, akkor a 4 napos határidő lejárta után kormányhivatal intézkedik az elszállításról” – közölték arra a kérdésünkre, hogy mi okból nem szállították még el a jól látható helyen lévő roncsokat.
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
Emlékezetes, Hadházy Ákos írta még november elején, hogy a déli határ mentén szerinte szándékosan nem viszik el az embercsempészek hátrahagyott járműveit, hogy lássák azokat a helyiek. A képviselő azt mondta a Szegedernek, saját, logikus következtetése alapján jutott erre a megállapításra, és úgy vélte akkor, a gyanúját erősíti, hogy „a propagandasajtó már elkezdte mutogatni a járműveket”.
Kormánypárti oldalról is érkezett megerősítés arra, hogy sok elhagyott járművet látni a környéken, és ez zavarja az ott élőket. Mihálffy Béla, a Homokhátság KDNP-s országgyűlési képviselője írta nem sokkal később, hogy „a roncsok sok esetben balesetveszélyesen az utak mentén, kereszteződésekben vagy az erdőkben, termőföldeken állnak elhagyatottan. Az autóroncsok sértik az emberek biztonságérzetét, és az élővilágra, a környezetre is veszélyt jelentenek” szerinte.