Márki-Zay Péter szerint Lázár János egy „kétlábú kártevő”, a helyi Fidesz visszautasítja a „patkányozást”

A Hódpress számolt be Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester keddi patkányügyi lakossági tájékoztatójáról, mely aztán sajtótájékoztatóvá avanzsált, mivel a portál szerint a kezdési időpontra mindössze egy lakos jelent meg. Azt is írják, hogy később, a tisztítószer osztására már többen összegyűltek.

Ekkor történt, hogy Márki-Zay Péter az itt megtekinthető közvetítés szerint a patkányokkal, pontosabban kártevőkkel kapcsolatos hasonlattal élt: szerinte nem a négylábú kártevők, hanem egy bizonyos „kétlábú kártevő” – utalva ezzel Lázár Jánosra – a legkárosabb a város számára, hiszen miatta nem kaptak egyedüliként támogatást a városi uszoda üzemeltetésére – ennek ellenére nyitva tartották –, ám maga a város sem kapott rezsitámogatást.

A helyi Fidesz-közeli lapok aztán szerdán rá is haraptak a témára, a Promenad24 egyből úgy hozta le a hírt, hogy

Márki-Zay Péter lepatkányozta Lázár Jánost,

holott ez nem teljesen igaz, bár az utalás eléggé félreérthető. A vásárhelyi Fidesz ki is adott egy közleményt szerdán, szerintük minősíthetetlen, hogy Márki-Zay Péternek az országos botrányt kiváltó vásárhelyi patkányinvázióról is Lázár János, a térség országgyűlési képviselője jutott eszébe. Ezért határozottan visszautasítják a polgármester kijelentéseit, és azt, hogy „valaki stílusban és ilyen gyakorisággal mérgezze a közhangulatot a városban”. Úgy fogalmaztak, „egyre világosabb, hogy a nulla munkát, a hivatal szétesését és saját eredménytelenségét azzal próbálja palástolni a polgármester, hogy mindig másokra mutogat, hárít és támad”.

A Szabadság téren egyébként még a városüzemeltetési csoport vezetője, Farkas Andrea és a HVSZ Zrt. ingatlankezelő részegységének vezetője arról beszéltek, hogy a hivatal háromhavonta irtja a rágcsálókat közterületen, ám ez nem elég: a lakosok a saját ingatlanjaikban, a közös képviselők a közös belterekben, az Alföldvíz pedig a vízrendszerben kell, hogy ezt megtegye. A város közterületekre leszerződött rágcsálóirtó partnere márciusban avatkozott be legutóbb, de a múlt heti bejelentést követően az érintett területeken azonnali intézkedéseket tettek: lezárták a területet, csapdákat és írtószereket helyeztek el. A patkányhelyzetről a Szegeder is írt hétfőn.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Elszaporodott patkányok miatt panaszkodnak vásárhelyi lakosok, az önkormányzat szerint nekik múlt hétig nem szóltak erről

A környéken lakók arra panaszkodnak, hogy Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri játszótéren és környékén nagyon elszaporodtak a patkányok, rendszeresen bejárnak a környező lépcsőházakba is. Állítólag rendszeresen jelzik is a városnak, mégsem történik semmi. Az önkormányzat szerint nyilvántartásuk alapján az idei évben hasonló bejelentés egészen a múlt hétig nem érkezett.