Makón is vinné az egyház az épületeket, a DK-s képviselő 1000 forintért hirdette meg őket

A Magyar Narancs vette észre, hogy Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció makói önkormányzati képviselője tett közzé még a hétvégén három hirdetést az ingatlan.com-on, méghozzá a makói Kálvin téri általános iskola, a Zrínyi utcai óvoda és a Návay Lajos téri Deák iskola épületeiről, melyeket 1000 forintért árulja, természetesen szimbolikusan. A hirdetések azóta már eltűntek, de az egyházi igény maradt.

  • A leírás szerint a Zrínyi utcai óvodaépületet – amelyet egykor gyermekmenedékháznak építtetett a város – a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház kérné el ingyen, amely óvodát működtet benne.
  • A Návay Lajos téri épületre – egy időben József Attila is itt lakott – a Szeged-Csanádi Egyházmegye pályázik a másik két, szintén az egyház által oktatás céljára már használt épület mellett.
  • A Kálvin téri iskolát pedig a Makó-Belvárosi Református Egyházközség vinné. Eredetileg is református polgári fiúiskolának épült, a város félmillió téglát adott a felépítéséhez egykor, a XXI. században pedig az önkormányzat új épülettel bővíttette Makovecz Imre tervei alapján.

Az ellenzéki politikus a narancs.hu kérdésére azt írta, akciójával a törvény által előidézett abszurd helyzetre akarja felhívni a figyelmet, hogy ingyen kerül jelentős önkormányzati ingatlanvagyon egyházi kézbe. „Hátha célt érnénk, mint Kübekháza” – írta Mucsi Tamás a lapnak.

A Telex beszámolója szerint Békésszentandráson hétfőn ült össze a képviselő-testület, hogy megvitassa, milyen legális eszközökkel tudják megakadályozni, hogy ingyen az egyházhoz kerüljön az a két épület, amiben a helyi iskola és óvoda működik. Sinka Imre, a település független polgármestere azt mondta, végül úgy döntöttek, először tárgyalni akarnak az ingatlanokért bejelentkező Szeged-Csanádi Egyházmegyével.

A polgármester volt az, aki korábban azt mondta, akkor sem írja alá az ingatlanok átadását, ha bilincsben viszik el. Kübekházához hasonlóan az épületek itt is vegyes használatúak, tehát nem csak az oktatási intézményhez tartoznak. A képviselő-testületben mindenki egyetértett arról, hogy nem sérthetnek törvényt, mivel törvény kötelezi az önkormányzatot az ingatlanok átadására, ugyanakkor abban is egyetértés volt, hogy az önkormányzatnak ragaszkodnia kell az ingatlanvagyonához.

Sinka Imre szerint az összes tiltakozó önkormányzat ugyanazt a válaszlevelet kapta a Szeged-Csanádi egyházmegyétől. Ebben Kiss-Rigó László püspök három lehetőséget vázolt fel:

  • vagy átadják a kért ingatlanokat,
  • vagy nem adják át azokat, és az egyházmegye jelenleg jogi lépéseket sem tesz emiatt, esetleg
  • az egyház által használt ingatlan egy részét veszik csak át.

Sinka Imre szerint az a megfogalmazás, hogy „jelenleg nem tesznek jogi lépéseket”, nem jelent garanciát semmire. Békésszentandráson, Makón és Kübekházán kívül többek között Hódmezővásárhelya budapesti XI. és II. kerület vezetése kapott hasonló megkeresést az egyházaktól, legalábbis ennyiről lehet tudni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lemondott az egyház a kübekházi iskoláról, miután a község nem akarta azt ingyen átadni

A Reménysugár katolikus iskola épületét is vitte volna az egyház az ezt lehetővé tevő új törvény szerint, végül azonban letettek erről Kiss-Rigó Lászlóék.