100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Mint ismert, ma tartott ülést a város önkormányzata, a testületi ülésen pedig takarékossági intézkedésekről döntöttek. Többek között arról is szóltak a protokolljavaslatok, hogy kikapcsolják a díszkivilágítást a templomoknál és nagyobb középületeknél. Karácsonyi díszkivilágítás nem lesz, kivéve a Makovecz-téren némi. Ezen kívül intézményeket zárnak be és helyeznek át más épületekbe, valamint dolgozók elbocsátását is fontolóra vették.

Lázár János is megszólalt Makó ügyében Facebook-oldalán. Először tiszteletét fejezte ki a helyi önkormányzat iránt, amiért nehéz szívvel, de tiszta fejjel hozták meg ezeket az intézkedéseket a település vezetői. Mint azt a térség országgyűlési képviselője elmondta, meggyőződése, hogy helyesen döntöttek.

„Jobb ma egy kulturális intézmény vagy egy sportegyesület működésének a felfüggesztése, mint egy bölcsőde, egy idősotthon vagy a közétkeztetést ellátó konyha bezárása holnap”

– írja posztjában Lázár. Hozzátette azonban, hogy hathatós segítséget a kormányzat is csak azoknak az önkormányzatoknak nyújthat szerinte, amelyek ilyen és ehhez hasonló döntésekkel bizonyítják: „az elhibázott uniós szankciók miatt előállt energiaválság kezelését nem csupán másoktól várják, de maguk is tesznek érte. Makó példát mutat!” – zárta posztját a politikus.

Az már kedden kiderült, hogy a makói fociklub visszalépett az NB 3-as bajnokságtól, mert a makói önkormányzat a brutális energiaár-növekedés miatt kénytelen bezárni intézményei és sportlétesítményei jelentős részét. Közéjük tartozik a Makó Aréna is.

Súlyos megszorításokról döntött ma a makói önkormányzat az energiaválság miatt

Arról is írtunk, hogy hétfőn ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A szövetség közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón a Holiday Beach Budapest szállodában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szita Károly, kaposvár fideszes polgármestere, az MJVSZ elnöke is felszólalt.

A kormány partnerséget kínál az önkormányzatoknak és mindenkivel tárgyalni fog, hogy a legfontosabb közszolgáltatások működése jövőre is fennmaradhasson, cserébe pedig mindenkitől takarékosságot várunk el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az ülésen Szeged városfejlesztési alpolgármestere, Nagy Sándor is jelen volt, aki szintén beszámolt az ott hallottakról. Ő kevésbé volt derűlátó: szerinte a legfontosabb kérdés az volt, hogy miként fogják fenntartani a városok lakói számára legfontosabb közszolgáltatásokat az elszállt energiaárak idején „Nos, a kormánynak nincs erre válasza” – jegyezte meg Nagy.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…