Március 16-tól jöhet a nagy pedagógussztrájk: íme a megyei polgári engedetlenkedők

A közoktatásban dolgozók ezekben a napokban szervezik március 16-tól kezdődő határozatlan idejű sztrájkjukat. A sztrájkot azért szervezzük, mert a közoktatás elhanyagolt állapotára adandó válaszokat nem halogathatja tovább a kormány. Azonban ennek volt előzménye is, mégpedig a váratlan sztrájktörvény miatt elindult polgári elégedetlenség-hullám, amely Szegeden is éreztette hatását. Összeszedtük, hogy a megyében mely intézmények vettek részt.

A közoktatásban dolgozók mint ismert, március 16-tól kezdődő határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, mert a kormányzattal nem tudtak semmiben sem megegyezni. Ennek folyományaként nem maradt más eszközük, amit a kormányzat minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni, eddig úgy tűnik sikertelenül. Ezért a pedagógusok arra kérik a szülőket, hogy március 16-án, 17-én és 18-án ne vigyék iskolába a gyermekeket, de gyermekfelügyelet lesz, ha valaki másként nem tudja megoldani.

Volt azonban ennek előzménye is, mégpedig először a hirtelen bejelentett bérrendezés, ami azonban valószínűleg csak a társadalmi feszültség szításaként léptek meg, ugyanis a szakszervezetek követeléseivel nem volt összhangban, valamint még zajlottak a tárgyalások, amikor bejelentette a minisztérium. A pedagógusok erre válaszul figyelmeztető sztrájkot szerveztek, ezt a bíróság először jogosnak ítélte, majd megváltoztatta az ítéletet másodfokon. Ezután a kormány a veszélyhelyzet mögé bújva rendelkezett egy új jogszabállyal: ennek a lényege, hogy olyan feltételeket szab, amellyel a tanárok kvázi nem sztrájkolhatnak.

Ekkor az Alkotmánybírósághoz fordult a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a sztrájkjog korlátozása miatt. Álláspontjuk szerint a sztrájktörvényben előírt „még elégséges szolgáltatás” intézménye eleve korlátozza az alaptörvényben biztosított sztrájkjogot. Mivel kvázi nem volt legális szinte semmi sem ezentúl,

az egyetlen út a polgári engedetlenség maradt.

Ez nem volt egy napra szervezve, sok intézmény spontán kezdte el, ami végül öngerjesztő láncreakció lett.

Fotó: Telex

Fotó: Telex

Ehhez csatlakoztak valamivel később a szegedi, illetve a megyei intézmények is, amelyeket most összeszedtünk egy csokorba. A lista valószínűleg nem teljes, mivel megkeresésünkre a PDSZ azt közölte, hogy a polgári engedetlenség önálló szervezés, így csak azokról tudhatunk, akik jelezték ezt valami módon, tehát az ezeket összegyűjtő térkép sem pontos.

Szeged

  • A polgári engedetlenséget városunkban az elit gimnázium, a Radnóti Miklós gimi kezdte még február 25-én. A szintén pénteki napon zajló polgári elégedetlenség során fél 2-ig nem tanítottak, hogy arra hívják fel a figyelmet: a sztrájk alapjog.
  • Március 1-jén kisebb hírveréssel, de a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium 3 tanára és 7 támogatója is engedetlenkedett, 8 és 14 óra között nem vették fel a munkát.
  • Március 2-án a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum 8 dolgozója polgári engedetlenkedett.
  • Két további szegedi közoktatási intézményben is polgári engedetlenkedtek március 4-én pénteken. Az egyik ezek közül a Szegedi Madách Imre Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, ahol délig nem volt tanítás. Az eseményen 27 pedagógus vett részt. A szolidaritási nyilatkozatot már 150-nél is többen írták alá, jelezvén, hogy együttéreznek velük és támogatják őket.
  • Március 4-én reggel 7 óra 30 perctől a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanárai is polgári engedetlenséget követtek el. Egy támogatói nyilatkozat is van, amit bárki aláírhat, aki tud azonosulni az üggyel, ez ide kattintva elérhető. A Deákban szintén délig tartott a demonstráció.
  • Március 9-én a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola csatlakozott a tiltakozásokhoz.
  • Ez nincs rajta a térképen, de március 10-én a Szegedi SzC Déri Miksa Műszaki Technikum is beszállt a körbe, a csatlakozott tanárok listája, valamint a támogató nyilatkozat linkje itt elérhető.

Csongrád-Csanád megye

  • Március 1-jén tiltakozott a Kisteleki Általános Iskola és Kollégium 8 oktatója is.
  • A szentesi Horváth Mihály Gimnázium március 8-án csatlakozott az akcióhoz.
  • Március 9-én a Makói József Attila Gimnázium 23 pedagógusa is felemelte a szavát.

Szegeden egyébként lesz szolidaritási tüntetés is: a VVL megosztott egy eseményt arról, hogy március 16-án sztrájkot, illetve tüntetést szerveznek a szegedi Klauzál térre, erről itt írtunk bővebben.

Fotó: Szegedi Madách Imre Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola