Az eddig részadatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfői országos figyelmeztető pedagógussztrájkban, amely „a demokrácia ünnepe az oktatásban” – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke hétfőn Budapesten.
Szabó Zsuzsa a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak. Akármekkora energiát nyomott bele a kormány, hogy megakadályozza [...] a sztrájkot, mégiscsak megvalósult” – hangoztatta. Jelezte, hogy
a hétfői figyelmeztető sztrájk után az általános munkabeszüntetést március 16-ra tervezik, ha nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal a követeléseikről.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja arról beszélt, hogy a kormányzat elképesztő nyomást gyakorolt a pedagógusokra és a szülőkre egyaránt. Azt mondta, voltak olyan intézmények, ahova egész delegáció vonult ki a tankerületi központtól „megfenyegetni őket” és „megfigyelők” arra próbálták meg rávenni a sztrájkoló tanárokat, hogy menjenek tanítani és sztrájkolókat osztottak be tanulókat felügyelni. Köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik – mint fogalmazott – „a fenyegetések és félretájékoztatások ellenére (.) nem küldték be a gyerekeiket az óvodákba és iskolákba”.
Arra reagálva, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint jogellenes a sztrájk, mert arról nem született jogerős bírósági végzés, a PDSZ választmányi tagja azt mondta: a kormány a sztrájk végéig, hétfő délelőtt 10 óráig nem adott be fellebbezést a bíróságra az első fokú ítélet ellen. A PDSZ választmányi tagja a kék szalagra úgy reagált: a nagyon régi anyagokban fordult elő a kék szalag, amikor még Márki-Zay Péter „talán nem is élt Magyarországon”. A sztrájk szimbóluma a kockás szalag és a kockás ing – mondta.
Szegeden, a József Attila sugárúton a három egymás mellett lévő iskolában majdnem kétszáz pedagógus tanít: a Krúdy Gyula Szakképző Iskolában 65, a Deák Ferenc Gimnáziumban több mint 70, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában pedig 40 tanár.
A Telex értesülései szerint a Deák Ferenc Gimnáziumban a tanárok kétharmada sztrájkolt.
Egy középkorú férfi azt nyilatkozta a lapnak, hogy szerinte jogos a tanárok sztrájkja, ha másképp nem tudják kiharcolni a béremelést. Volt olyan szülő, aki nem is hallott a sztrájkról, de egyébként elégedetlen az oktatás minőségével. Egy édesanya kerékpáron hozta a lányát, szerinte igazuk van a sztrájkoló tanároknak, és az iskola szolgáltatásai megérdemlik „az ötös alá jegyet”.
Guba János tanár, a PDSZ Dél-Alföldi regionális választmányi tagja a Telex kérdésére elmondta, a kilenc szakképző intézményből hétben biztosan sztrájkolnak, egyről nem tudja, hogy van-e ott munkabeszüntetés, egy iskolában pedig egyáltalán nincsen. Ahol sztrájkolnak, ott a tanárok 26–43 százalék közötti arányban vesznek rész.
Nem tud olyan esetről, hogy a szakképzőkben előzetes fenyegetés érte volna a sztrájkolókat, de szerinte ezen tanárok nem is tartanak megtorlástól.
Tarnay Attila, a Pedagógusok Szakszervezetének Csongrád-Csanád megyei elnöke azt mondta a lapnak a sztrájk vége előtt nem sokkal, hogy Szeged iskoláiban sokan sztrájkolnak, de olyan is akad, ahol senki. A megye kisebb-nagyobb városaiban, Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Sándorfalván is zajlott munkabeszüntetés.