Ritkítani kell a tram-traint, ezentúl csak kétóránként jár

Szerdától a vasútvillamosok módosított rend szerint járnak: Hódmezővásárhely és Szeged között csak kétóránként lesz átszállásmentes kapcsolat, a kimaradó órákban pótlóbuszozni és -villamosozni kell.

Keden este váratlanul jelentette be a Mávinform, hogy másnaptól kezdődően Hódmezővásárhely vasútállomás és Szeged vasútállomás között úgy közlekednek a teljes útvonalon a tram-trainek, hogy páratlan órában a Hódmezővásárhelyről, míg páros órában a Szegedről induló vasútvillamosokkal lehet csak átszállás nélkül utazni. A rákövetkező órában pótlóbusz és -villamos közlekedik a tram-train helyett, egyszeri átszállással.

Az utasoknak – főként a csúcsidőkben – a közúti menetidők és az átszállások miatt hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.

Hódmezővásárhely vasútállomásról minden páros óra 31-kor pótlóbuszok indulnak, melyek Szeged, Rókus vasútállomásig közlekednek. Rókusnál az érkező pótlóbuszokhoz a városi szakaszon pótlóvillamos csatlakozik, melyek várhatóan 15 perces késéssel érkeznek meg Szeged vasútállomáshoz. 

Szeged vasútállomásról a minden páratlan óra 38-kor induló vasútvillamos helyett kb. 5 perces késéssel pótlóvillamos indul Szeged, Rókus vasútállomásig. Rókusnál az érkező pótlóvillamoshoz pótlóbuszok csatlakoznak, melyek Hódmezővásárhely vasútállomásig közlekednek. A hódmezővásárhelyi szakaszra a pótlóbuszok várhatóan 15–20 perces késéssel érkeznek meg. A buszok Algyőn a 47-es főútnál, a vasútállomás bejárati út nevű autóbusz-megállóban állnak meg,Hódmezővásárhelyen a Kossuth téri megállót pedig nem érintik, helyette az utasok a Tóalj utcában lévő Hősök terei autóbuszmegállóban érik el a járatokat.

A január közepétől bevezetett sűrítőjáratok egyáltalán nem közlekednek.

A MÁV azt nem közölte, hogy minderre miért van szükség, de a Szegeder korábbi információi szerint továbbra sem áll rendelkezésre az összes, a Stadler által gyártott vasútvillamos. Elő-előfordulnak még kisebb-nagyobb hibák is a járműveknél, de ami most egy nagy lapáttal még rátesz erre, az az, hogy az elmúlt hetekben több baleset is történt, egyben komolyabban össze is tört az egyik jármű eleje. Ezért nincs most elengedő jármű, és valószínűleg ezért kell ritkítani. Hogy tisztább képet kapjunk, levélben kerestük a MÁV-ot.

A tram-train eredetileg óránként járt november 29-étől kezdve Csongrád-Csanád megye két legnagyobb városa között, és az első nagyobb volumenű sűrítést januárra tervezték csúcsidei 20 perces, csúcsidőn kívül pedig 30 perces követési időkkel. Ez végül alig jött össze, éppen csak néhány új járatot tettek be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Valami félrement a tram-train várva várt sűrítésénél

Meglehetősen nyeglére sikerült a tram-train sűrítésének terve, hiszen amíg a novemberi induláskor még januártól csúcsidei 20 perces követési időkről volt szó, addig ezentúl is óránként járnak a vasútvillamosok, néhány plusz járat lesz csak reggel és délután. Szegedről reggelente lesz olyan járat, ami 8 perccel indul az előző után, és el sem hagyja majd a várost.