Valami félrement a tram-train várva várt sűrítésénél

Meglehetősen nyeglére sikerült a tram-train sűrítésének terve, hiszen amíg a novemberi induláskor még januártól csúcsidei 20 perces követési időkről volt szó, addig ezentúl is óránként járnak a vasútvillamosok, néhány plusz járat lesz csak reggel és délután. Szegedről reggelente lesz olyan járat, ami 8 perccel indul az előző után, és el sem hagyja majd a várost.

Csütörtökön sokak meglepetésére nem Lázár János, a projekt kormánybiztosa és hírvivője, hanem a MÁV jelentette be, hogy hétfőtől megtörténik a tram-train első menetrendsűrítése: ezentúl valamivel több járat indul napközben, illetve hétvégente éjszaka is közlekednek a tram-trainek. A kormánybiztos (stábja) csak pénteken posztolt erről Facebookjára, miután már az emberek többsége a sajtóból értesült a változásról.

Sokan tudhatják, mi is írtunk róla többször, hogy jelenleg azért jár csak óránként a vasútvillamos, mert egyszerűen nem tudtak elegendő járművet befogni, azokon ugyanis folyamatosan meghibásodások léptek fel. A Szegeder információi szerint hiába várta a szakma is a januári üzembővítés bejelentését, a Stadler által gyártott járművek nagyobb része még mindig nem képes megbízható üzemelésre különböző hibák miatt.

Nem erről volt szó

Azt tudta mindenki, hogy januárban lesz sűrítés, ezért nem jött meglepetésként a január 6-i bejelentés ténye, az azonban igen, amit tartalmazott. Az eredeti, a MÁV által még november végén közölt tervek szerint januártól csúcsidőben 20 percenként, azon kívül pedig félóránként közlekedne a tram-train, most azonban csak néhány új járatot tettek be, és csúcsidőn túl ugyanúgy órás követés van.

Ráadásul még az a néhány új járat sincs összhangban az elvárásokkal és az ígéretekkel,

ugyanis reggelenként mindkét városból egyetlen egy járattal fog több indulni, és a Szegedről induló csak Rókusig megy, a várost már nem hagyja el.

Igen, mindenki jól olvasta: Szegedről Hódmezővásárhelyre egy plusz járat lesz reggelente, ami 7:46-kor indul majd el, és végigmenve a városon le is áll, nem közlekedve tovább Algyő, majd Hódmezővásárhely felé. Ami még ennél is abszurdabb, hogy ez az egyetlen plusz járat 8 perccel fog a 7:38-as, eddig is létező járat után indulni, utánuk a következő pedig csak 52 perccel később, 8:38-kor indul. Ugyanilyen, Szegeden belüli betétjárat megy majd Rókusra 20:01-kor, illetve Rókusról 13:42-kor is minden nap.

A MÁV szerint azért van ennek értelme, mert „így a városi szakaszon is egyre többen választhatják a kényelmes új járműveket a villamosok mellett”, ami azért furcsa, mert ezen plusz járatok pont az utasáramlással szemben fognak közlekedni, hiszen reggelente a belvárosból a rókusi lakótelep felé, délután pedig a lakótelepről a belvárosba közlekednek a legtöbben, nem pedig fordítva.

Szegedről pillanatnyilag minden óra '38-kor indult tram-train, ezentúl azonban indul járat 14:01-kor, 16:01-kor, 18:01-kor, valamint a 20:01-es, ami ugye nem hagyja el a várost. Hódmezővásárhelyről most minden óra '31-kor van indulás, itt új járat a 6:46-os, a 15:08-as, a 17:08-as, illetve a 19:08-as.

Általánosságban jellemzője az új járatoknak, hogy reggelente Szegedről lényegében ugyanúgy óránként lesz tram-train Hódmezővásárhelyre, Hódmezővásárhelyről pedig a reggeli sűrítőjárat úgy közlekedik majd, hogy előtte 15 perccel, utána pedig 45 perccel indul másik tram-train. Délutánonként már jobb a helyzet, akkor kiegyensúlyozottabb a követési távolság, de így is szinte megjegyezhetetlen, hogy 37–23–60–37–23–60 percenként követik egymást a szerelvények.

Napok üzemszünet nélkül

További jelentős változás lesz, hogy – igaz csak a hét bizonyos napjain – éjszakánként is járnak majd a tram-trainek a két város között. A bejelentett menetrend szerint hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön hajnalban nem lesznek járatok, pénteken, szombaton és vasárnap hajnalban azonban igen.

Tehát aki Szegeden bulizik csütörtökön, pénteken vagy szombaton este, az másnap hajnalban akármikor hazajuthat ezentúl Hódmezővásárhelyre.

Elsőre furcsán hangozhat, hogy miért bulinap a csütörtök, de az egyetemen sokaknak nincsen órája péntekenként, és így belefér a csütörtöki tivornyázás is.

A menetrendbe foglaltak szerint Szegedről éjjelenként is minden óra '38-kor indul majd járat ezeken a napokon, Hódmezővásárhelyről pedig minden óra '31-kor.

Az biztos, hogy ezen járatok nem fogják megtölteni a 216 fő férőhelyes járműveket, és hogy gazdaságilag sem túlzottan indokoltak, de mindenképpen magasabbra teszi a szolgáltatási színvonalat, és tényleg közelebb hozza egymáshoz a két várost.

Ha egyszer rendbe teszik

A menetrendsűrítés bejelentését követően Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester Facebook-oldalán arról írt, hogy a mostani fejlesztéstől sokat nem javul a szolgáltatás. Nagy még mindig úgy gondolja, hogy ha egyszer rendbe teszik a problémákat, akkor ez egy magas színvonalú, az utasoknak nagyon kedvező szolgáltatás lesz.

„De ez a mostani részleges sűrítés valójában nem erről szól, hiszen az őszi ígéret az volt, hogy január második felétől félóránként fog járni a vasútvillamos, ehelyett most néhány plusz járat kerül be a menetrendbe, az is utasszempontból elég követhetetlenül” – közölte az alpolgármester, hozzátéve, „ez így valójában arról szól, hogy egyelőre nem sikerült megoldani a problémákat, az üzemszerű működés még nem került közelebb”.

A tram-train új menetrendje az SZKT honlapján elérhető, de megnézhető a MÁV útvonaltervezőjében is. A menetrend megjelenését követően kerestük a MÁV-ot levélben, hogy miért nem az ígéreteknek megfelelően ütemezett sűrítést vezetnek be, de cikkünk megjelenéséig egyelőre nem válaszoltak.

A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretén belül a Telexen is megjelent.