Mihálik Edvin petíciót indít a tram-train szegedi megállóinak megmaradásáért

Lázár János még korábban lengette be, hogy szerinte feleslegesen áll meg a tram-train Bem utcai, Galamb utcai és Pulz utcai megállókban, és a Szegeden belüli menetidőt ezek kihagyásával lehetne csökkenteni. Legutóbb a mai nap posztolt egy videót, amiben 25 perces menetidőt mért Szegeden, így újra felvetődött a téma, ezért Mihálik Edvin petíciót indít ennek megakadályozására.

A szegedi zöldtanácsnok szerint nem lenne jó ötlet megszüntetni néhány alacsony kihasználtságú vagy más megállóhoz nagyon közel eső megállót a tram-train vonalán, ezért figyelemfelhívó matricákat helyezett ki még tavaly decemberben. Tulajdonképpen a mostani petícióhoz fűzött szöveg Facebook-posztjában ugyanaz, mint akkor:

  • A Fidesz a szegedieket akarja büntetni amiatt, hogy a beígért 37 perc helyett 50 perc alatt ér a tramtrain Hódmezővásárhelyre.
  • A megállóhelyek megszüntetése több ezer szegedit érintene hátrányosan, de legfeljebb csak pár perccel csökkentheti a menetidőt.
  • Az igazi megoldás az lenne, ha a vonatok a két város között az eredetileg tervezett 100 km/h sebességgel közlekedhetnének, nem pedig 80-nal, mint most.
  • Az is sokat segítene, ha megszünnének a vonalon a folyamatos műszaki problémák.
  • A tramtrain Szegeden belül az 1-es villamost váltja föl, aminek a megállói tudatosan lettek kialakítva: a Bem utcait például, amit a Fidesz elvenne, naponta több mint ezer egyetemista használja a mérések alapján.

Ha Ön sem szeretné, hogy a Fidesz a vasútvillamos több szegedi megállóját is megszüntesse, írja alá a petíciót itt – zárta posztját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár János videóval jelentkezett a tram-train kipróbálásáról, ahol újra felmerült benne a szegedi megállók ritkítása

Csütörtökön is tett egy kört a tram-trainnel Lázár János országgyűlési képviselő, a projekt gazdája, aki szerint célszerű és komfortos a közlekedési eszköz, de van még dolguk vele. Ismét felhozta a szegedi megállók témáját, szerinte meg kell vizsgálni, hogy mindenhol megálljon-e a szerelvény.