Thai gyárával kerüli ki az európai vámokat a BYD

A kínai BYD Thaiföldről kezdett elektromos autókat exportálni Európába, hogy kikerülje a Kínában gyártott járműveire kivetett 30,7 százalékos uniós vámot – írja a CarNewsChina. Az első szállítmány több mint 900 BYD Dolphinból állt, és a vállalat saját hajóján érkezett Németországba, Belgiumba és az Egyesült Királyságba.

A 2024 júliusa óta működő rayongi gyár a BYD első teljes tulajdonú személyautó-üzeme Kínán kívül, amely – akárcsak az építés alatt lévő szegedi üzem – évi 150 ezer autó összeszerelésére képes. A cég az üzemet stratégiai pontként használja az európai piac ellátására.

A gyárban úgynevezett CKD (Completely Knocked Down) módszert alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy az autókat alkatrészenként szállítják, majd helyben szerelik össze. Így a járművek thaiföldi gyártásúnak minősülnek, és mentesülnek a Kínára kivetett vámok alól. Hasonló megoldást alkalmaz Spanyolországban a kínai Chery is, amely az Omoda márkát a barcelonai szabadkereskedelmi övezetben szereli össze.

Ez a módszer persze nem új nem a kínaiak találták fel a spanyol viaszt: az Egyesült Államok a ’70-es évek végén szintén vámokkal és importkorlátozásokkal védte saját autógyártását a japán márkákkal szemben. A Toyota, a Honda, a Nissan és a Mazda akkor részben szétszerelt autókat küldött Amerikába, majd helyi összeszerelő üzemeket alapított.

A BYD közben készül első európai gyárának elindítására is, amely Magyarországon, Szegeden épül. A tervek szerint itt a Dolphin, az Atto 3, valamint a kisebb Atto 2 és Dolphin Surf modellek készülnek majd. A vállalat egyre nagyobb figyelmet fordít egy törökországi üzemre is, ahol az alacsonyabb bérköltségek kedvező alternatívát jelenthetnek.

Bár jelentek meg olyan hírek, hogy kínai BYD 2026-ig elhalasztja szegedi gyárának tömegtermelését, és az első két évben a gyárat a korábban tervezett kapacitás-kihasználtság alatt fogja üzemeltetni. Ezzel párhuzamosan a vártnál korábban kezdi meg az új törökországi üzemében a gyártását, ott ugyanis alacsonyabbak a munkaerőköltségek. Ezeket az állításokat azonban mind a BYD, mind Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója részben cáfolta.

Kisebb sztrájk is volt a szegedi gyár építésén: a BYD Hungary PR-menedzsere, Erhardt Péter elismerte, hogy a gyár területén dolgozó egyes munkások elégedetlenek voltak az új szerződésükkel. „Az AIM, a szegedi projektünk fővállalkozója megerősítette, hogy a munkavállalóik egy kisebb csoportja (mintegy 35 fő) jelenleg munkaügyi egyeztetést folytat a megújítandó szerződésükről, amely teljesítménybérezésre épül, szemben a korábbi, fix havi bér szerződésükkel, amely korábban lejárt.”

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder