Kormánybiztos: Fake news, hogy a BYD elhalasztja a szegedi gyár elindítását

Az első európai autógyárát Szegeden építő BYD kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit – közölte Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója kedden az MTI-nek küldött közleményében sajtóhírekre reagálva.

Joó István a közösségi oldalán közölt sajtónyilatkozatában sajtóhírekre reagálva fake news-nak nevezte, hogy a BYD elhalasztja a szegedi gyár elindítását, és a magyarországi helyett a törökországi üzemben futtatja fel a termelést. Tájékoztatása szerint a BYD központja kedden megerősítette, hogy továbbra is teljes gőzzel haladnak a munkálatok Szegeden. Bejegyzéséhez három képet is csatolt a kormánybiztos: az első képen egy üres terület látható, míg a másik kettőn az épülő magyarországi gyár.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is arról ír közösségi oldalán egy július 14-i műholdfelvételt posztolva a szegedi BYD-területről, hogy szerintem nem úgy néz ki, mint ami nem épül. És persze aki Szegeden jár a régi 5-ös úton, vagy elhalad a terület mellett az autópályán, az láthatja, hogy milyen tempóban megy az építkezés”.

A befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos, Joó István emlékeztetett: a kínai társaság 2023 decemberében – 224 tárgyalási forduló után – döntött úgy, hogy Magyarországon építi fel első európai autógyárát. A 300 hektáros szegedi területen 2024-ben kezdődött az építkezés. A beruházásnak köszönhetően több ezer magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, és a BYD jelenlétéből helyi beszállítók is profitálnak szerinte.

„A BYD Magyarország melletti elkötelezettségét az is mutatja, hogy Hollandiából Budapestre telepítik európai üzleti központjukat – ami marketingszakemberektől hr-specialistákon át adatelemzőkig legalább kétezer magasan képzett embernek biztosít karrierlehetőséget a fővárosban –, és elindítanak két nagyszabású, együttvéve mintegy 250 millió eurós kutatás-fejlesztési programot hazai egyetemekkel együttműködésben” – áll továbbá a HIPA közleményében.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a közelmúltban jelentették be, hogy a BYD a már 2017 óta működő komáromi üzemében elektromos buszok mellett elektromos meghajtású teherautókat is gyárt majd, ami nemcsak új termékpalettát és fejlett technológiát, hanem 620 új munkahelyet is jelent a Duna-parti városnak.

A Reuters korábban több forrás által elmondottak alapján azt írta, a kínai BYD 2026-ig elhalasztja szegedi gyárának tömegtermelését, és az első két évben a gyárat a korábban tervezett kapacitás-kihasználtság alatt fogja üzemeltetni. Ezzel párhuzamosan a vártnál korábban kezdi meg az új törökországi üzemében a gyártását, ott ugyanis alacsonyabbak a munkaerőköltségek.

Fotó: Joó István / Facebook

A Reuters szerint a 4 milliárd eurós szegedi üzem bár 2026-ban kezdi meg a tömegtermelést, de egész évben csak néhány tízezer járművet fognak itt gyártani. Ez a gyár eredeti, 150 ezer darabos (majd végső soron 300 ezer darabos) gyártási kapacitásának töredéke lenne. A szegedi termelés várhatóan 2027-ben már növekedni fog, de a lap forrásai szerint még mindig a tervezett kapacitás alatt marad.

Kísértetiesen hasonló történet a kínai CATL még csak épülő debreceni akkugyára kapcsán merült fel, miszerint a cég felfüggesztette annak második ütemét – ezt a Telex írta meg még június végén. A cég akkor ezt úgy kommentálta, hogy „felülvizsgálják a Debrecenben tervezett második cellagyár technológiáját és beruházási ütemtervét”, de hozzátették: „a második ütem megvalósulása azonban sosem kérdőjeleződött meg”.

A cáfolatnak is beillő közleményt aztán a társaság saját maga cáfolta meg a július 10-én publikált pénzügyi beszámolójával, melyet a HVG vett észre. Az ugyanis, ahogy a lap írja, feketén-fehéren fogalmaz: „A beruházás I. fázisára vonatkozó projekt továbbra is az ütemterv szerint halad, tervezett 2025-ös befejezéssel (…) Annak ellenére, hogy a II. fázis felfüggesztésre került, az I. fázis várható befejezése és az ügyfelek igénye nem érintett.”