Jövőre megkezdődik a szabadkai városháza felújítása

„Most ért be, amiért az elmúlt négy évben, amikor városvezető is voltam, minden követ megmozgattunk. Jövőre megkezdődik a szabadkai városháza felújítása. Megóvjuk és visszaadjuk egykori szépségét, ahogyan a Zsinagóga és a palicsi Víztorony esetében is tettük. 113 év után ez lesz rajta az első átfogó beruházás” – jelentette be közösségi oldalán Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Hozzátette, ezt önerőből nem tudják megvalósítani, a városvezetéssel közösen végzik a felújítást. A projektet az Európai Unió is támogatja az Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia 2021–2027 program keretében. Az önkormányzat Szabadka testvérvárosával, Kiskunhalassal együtt pályázott sikeresen, amiről hétfőn érkezett meg a hivatalos értesítés másfél év pályázati munka, egyeztetés és elbírálás után. Az építési engedélyt már megkapták, jövőre megkezdődhetnek az állagmegóvás és a biztonság érdekében végzett legfontosabb munkálatok, valamint a tető felújítása, ami a beruházás legköltségesebb része. 

Pásztor tavaly januári, a Szabad Magyar Szónak adott interjújában a „háború okozta gazdasági válságot” okolta azért, hogy az átfogó felújítás eddig nem valósulhatott meg, csupán a díszítő elemeket óvták meg az esetleges törésektől. Azt is mondta, „amikor a város intézményeinek a működése, a polgárok vízvezeték-, csatornahálózat-, aszfaltozás-igénye az elsődleges szempont, a felújítás nem képezhet prioritást”.

A Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársa már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az épület beázik. A lépcsők elkoptak, az ablakok is rossz állapotban vannak, hullik a vakolat. A tető egyes részeinek állapota már korábban is sürgős felújításra adott okott, ám ahogy Pásztor most írta, óriási összegekbe kerülnek az ilyen munkálatok. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Szabadka több mint a kamumárkás ruhák Kánaánja

A várost multikulturális jellege és történelmi öröksége teszi igazán egyedülállóvá, meg a zegzugos utcái azzal a rengeteg, árnyat adó fával. De nem csak ennyiből áll, mindenki számára tartogat valami különlegeset.

A négyemeletes szecessziós épületet Komor Marcell és Jakab Dezső úgy tervezte, hogy minden, a közigazgatáshoz szükséges intézmény elférjen benne. Volt itt börtön, rendőrség, föld- és adóhivatal is. Tornya kilátópontként is szolgál, ahonnan állítólag gyönyörű panoráma nyílik a városra. „Homokból, de nem homokon fogom felépíteni az új városházát, amely a szecesszió legszebb példája lesz” – mondta anno Bíró Károly polgármester, aki az építéséhez szükséges pénzt a szabadkai homokvidék felparcellázásából és eladásából szerezte. Idén nyáron nemcsak kívülről, belülről is megnéztük épületet, amellyel hatrészes turisztikai sorozatunk második részében foglalkoztunk.