A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) péntekre örökségvédelmi értékelés nélkül nagyrészt lebontotta a Tisza-parti közraktárak kisebbikét, a 120 méter hosszú raktárépületet. Az Egyetem indoklása szerint a 145 éves épületek „eredeti funkciójuknak megfelelő kialakításuk miatt nem hasznosíthatók vagy integrálhatók a jövőbeli tervekbe” – arra azonban, hogy hasonló adottságú régi raktárakkal mit lehet kezdeni egy új városrészben, jó néhány válasz létezik már Nyugat-Európában.

A zürichi Schiffbau például egykor hajókat épített, ma színház, jazzklub, étterem és lakónegyed találkozási pontja egyszerre, ugyanazokban a 19. század végi csarnokokban, ugyanazzal az ipari karakterrel, csak az új funkciókat már a 21. század városa diktálta a tervezés során. A svájci főváros a kilencvenes években döntött úgy, hogy nem lebontja az 1892-es épületet, hanem köréje épít egy új városrészt: az ipari tömeg az emlékezet és az identitás horgonya lett az új beépítésben.

Az SZTE és Szeged más utat választott magának: a belvárosi palotákat és templomokat megtartjuk, de minden mást, ami egy kicsit érdesebb, rozsdásabb, lebontunk.

Ennek az érvelésnek azonban van egy beépített buktatója: régi raktárak, csarnokok, gyárépületek lényegüknél fogva sosem hasznosíthatók eredeti funkciójukban a 21. században. A kérdés sosem az, hogy a régi rendeltetést vissza lehet-e állítani, hanem az, hogy a megmaradt szerkezet, tömeg és karakter képes-e értelmes új keretet adni egy mai funkciónak.

Senki sem azt kéri számon az Egyetemen, hogy miért nem hord oda húsz mázsa gabonát és öltöztetik fel Rovó Lászlót rektort masinisztának – a kérdés az, hogy miért nem gondolkodtak el, vizsgáltak felül, és vonták be a közakaratot egy ilyen fotnos terület alakításába?

De nem kerll Svájcba menni, van közelebbi példa is, méghozzá a Tisza-parti közraktárak közvetlen építészeti rokonságában. A Budapesten ma Bálnaként ismert épület volt az ország első közraktára – néhány évvel utána épült meg ennek mintájára a szegedi együttes. A budapesti raktárból a 2010-es évekre kulturális központ, vendéglátó- és kereskedelmi tér lett; az új üveg-acél tömeg úgy csatlakozik az eredeti tégla raktárhoz, hogy nem elnyeli, hanem keretbe foglalja azt. Ami tehát Szegeden „eredeti funkciója miatt nem hasznosítható”, abból Budapesten Bálna lett.

Egyetemi-innovációs központ, kreatív műhely, kávézó, a lakónegyedet kiszolgáló közösségi tér – ezek mind logikus illeszkedési pontok lennének az SZTE saját, többfunkciós oktatási-kutatási városnegyedre vonatkozó koncepciójához.

Nagy Gyula, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének adjunktusa korábban a Szegedernek azt nyilatkozta: az SZTE bővülése „kedvező irány lehet, mert garanciát adhat arra, hogy nem egyfunkciós beruházás, hanem többfunkciós városrész jöjjön itt létre”. Példaként a bécsi Sonnwendviertelt említette, ahol a főpályaudvar mellett egy korábbi vasúti területből alakult ki vegyes funkciójú, zöldfelületekkel és lakásokkal teli városrész. Az ilyen városrészek logikája épp az, amiben régi ipari struktúrák kulcsszerepet kaphatnak: helyet, identitást és kötődési pontot adnak az új beépítésnek.

Az alapvető kérdés tehát nem az, hogy a két közraktári épület bontása önmagában indokolt-e – ezt egy szakszerű építészet- és ipartörténeti értékelés, valamint érdemi nyilvános várostervezési egyeztetés tisztázhatta volna.

A baj az, hogy a bontást megelőzően egyik sem zajlott le. Az SZTE az új tulajdonos szerepében átvette a fennálló jogi tényt – hogy az épületek nem műemlékek –, és a tervező egysoros nyilatkozatára támaszkodva indította meg a bontási folyamatot. Sem a város, sem az állami örökségvédelem nem szólalt meg.

A téma egyre forróbb: csütörtök este már Vitézy Dávid frissen beiktatott közlekedési és beruházási miniszter is azt nyilatkozta a Szegedernek, hogy ismeri az ügyet és tájékozódni fog az illetékeseknél, mi történt, majd péntekre már az egyik, kisebb raktárépület eltűnt.

Most tehát még meghozható az a döntés, hogy a nagyobb, 180 méter hosszú raktárépület megőrzéséről vagy lebontásáról érdemi szakmai mérlegelés és nyilvános vita döntsön.