Elkezdték bontani a két éve átadott gyermekpszichiátriai épület homlokzatát

Szinte pontosan két éve adták át hivatalosan a szegedi klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai részlegének vadonatúj épületét, melynek befejezésével is csúszott a kivitelező. Nemrég viszont ismét arra kaphatta fel a fejét az arra járó, hogy kordonnal kerítették körbe az utcafrontot és felállványozták az épület külső homlokzatát.

Azt, hogy pontosan miért és mit kell csinálni a már átadott épületszárnyon, nem árulta el az egyetem, ám azt az információnkat megerősítették, hogy garanciális javítások zajlanak az épületen. A Google utcaképét közelebbről megnézve lehettek kivitelezési hibák, így valószínűleg csak a külső burkolatot, de talán a szigetelést is kell javítani.

A gyermekklinika tömbjéhez kapcsolódó ötszintes, 2500 négyzetméteres épület meglehetősen modern formavilágú, a sötétbarna téglaburkolat pedig az Art Hotel épületére hasonlít, ami nem véletlen: tervezője ugyanaz a Balogh László volt. Megosztó viszont az új szárny, mivel a régi klinikatömb stílusához nem illeszkedik.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A 2023 novemberi átadón elhangzott, az új szárny alagsorában működnek a járóbeteg-szakellátó és -gondozói egységek, egyes kezelőhelyiségek. A magasföldszinten alakították ki az orvosi és nővérszobákat, a működéshez szükséges gazdasági és egyéb kiszolgálóegységeket, a tornatermet, a csoportszobákat és foglalkoztatókat.

Az első és a második emeleten kapott helyet 18 gyermek és ifjúsági kórterem, köztük azok is, amelyekben a magas biztonsági kockázatú, drog-, alkoholbetegek ellátása folyik. A harmadik emeleten az orvosképzést szolgáló szemináriumi szobát és a gépészeti felépítményeket helyezték el.