100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock 34–33-ra nyert Szegeden a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.
A Magyar Kupa-címvédő hazaiak keretéből Lazar Kukic, a vendégektől többek között Jakub Szyszko és Leon Susnja hiányzott. A bemutatásnál az egyik legnagyobb tapsot a lengyelek horvát kapusa, Mirko Alilovic kapta, aki 2011 és 2018 között a Veszprém, 2018 és 2023 között pedig a Szeged kapuját védte.
A játék képe és a statisztikai adatok alapján is rendkívül kiegyenlített volt az első félidő: a Szeged az elején, a Plock a vége felé vezetett két góllal, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.
A második felvonásban kizárólag a vendégek vezettek. Remekül, egy 4–1-es sorozattal kezdtek, és egészen az 55. percig tartották legalább kétgólos előnyüket. Az utolsó percben 34–33-as vendég vezetésnél hosszas vidózás után a támadásban lévő lengyelek javára döntöttek a játékvezetők, és Fazekasék ezt kihasználva megőrizték egygólos vezetésüket.

A világbajnoki ezüstérmes Mario Sostaric kilenc, Imanol Garciandía hét, Sebastian Frimmel hat gól lőtt, Mikler Roland nyolc, Tobias Thulin három védéssel zárt. A túloldalon Melvyn Richardson 12-szer, Fazekas háromszor, Szita egyszer volt eredményes, Ilic ezúttal nem talált a hálóba. Torbjörn Bergerudnak hat védése volt.
A két csapat hetedik egymás elleni BL-meccsén öt szegedi siker mellett másodszor győzött a Plock. A csongrádiak jövő szerdán a dán GOG vendégei lesznek, a klubvilágbajnok Veszprém – amely szintén vereséggel kezdett – csütörtökön a francia HBC Nantes-ot fogadja a BL csoportkörében.













