„Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy [Czutor Zoltán] várhatóan a Tisza Párt egyik szegedi jelöltje lesz az országgyűlési választásokon” – áll a Szeged Ma a Czutor-Dopeman vitát feldolgozó, augusztus eleji szerző nélküli cikkében, mintegy mellékesen, egy közbevetésben.
„Ha már – az elmondásuk szerint – több forrásból értesültek, az egyik forrás éppen én is lehettem volna” – reagált erre hétfőn közösségi oldalán az állapota szerint „haragos” zenész, cáfolva, hogy a Tisza jelöltvárományosa lenne. Hozzátette, igazán felhívhatták volna, hiszen a szerkesztőség nagy részének megvan az ő telefonszáma. „De NER-lapként ezt természetesen elmulasztották. A NER eddig sem az igazságra és a valóságra építette birodalmát. Ezután sem gondolkodnak ilyesmiben” – írta Czutor, aki nem is tudja, hogy „ezt az álhírt most megtiszteltetésnek, vagy egy támadás előkészítésének vegye”.

Fotó: Czutor Zoltán / Facebook
Czutor Zoltán zeneszerző, szövegíró, előadó és tanár, a Belmondo együttes énekese, 2022 január 20-tól a Spirit FM rádió műsorvezetője. Július végén a Blikk műsorában közös vitán vett részt Pityinger Lászlóval, azaz Dopemannel, aki mostanában azért került be gyakran a hírekbe, mert a Fidesz politikájával ellentétes értékrendje és művészete ellenére részt vesz a Digitális Polgári Körök építésében, sőt a kormánypárti politikusok kiállnak mellette.
Az adásban Czutorral többek között megvitatták Majoros Péter, azaz Majka megosztó előadói döntését, hogy a koncertjén szimbolikusan fejbelövik Bindzsisztán miniszterelnökét, amit a HírTV „Orbán Viktor kivégzésére buzdításnak” értelmezett. Majka ezt a vádat visszautasította.
Czutor szerint a rapper szándékosan olyan szimbólumokat használ, amelyeket szabadon értelmezhet a közönség. A zenész azt gondolja, „ennyinek muszáj beleférnie az előadásba”, a problémája inkább Majka „köpönyegforgatása”. Dopeman lényegében egyetértett vele annyiban, hogy ez belefér, meg szerinte tőle amúgy is álszent dolog lenne kritizálni az előadót. „Büntetőjogi tételeket én szoktam megvalósítani” – jegyezte meg, hozzátéve, ő nem hagyta nyitva az értelmezési keretet, elég konkrét volt mindig a szövegeiben.
Később Magyar Péterről volt szó, amikor Czutort arról kérdezték, mit mondana a politikusnak, azt válaszolta, „hogy maradandó értékekre törekedjen, ne a népszerűségre”. Szerinte a lényeg a kormányváltás, nem az ellenzéki vezető személye, a legnagyobb félelme pedig az, hogy nem lesz igazi változás, csak egy „névtáblacsere”.
A Tisza egyébként még nem adott ki hivatalos közleményt a parlamenti jelöltjeiről, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Magyar Péter pártelnök Budapest 3. számú választókerületében indul majd.
„A Fidesznek – más párttal ellentétben – valóban megvannak a jelöltjei” – válaszolta korábban Lázár minisztériuma a Telexnek a kérdésre kapcsán, hogy ki lesz a miniszter utódja a csongrád-csanádi 4-es választókerületben. Ez nem derült ki, annyit azonban tudni, hogy a négy csongrád-csanádi körzetből háromban lecserélik a Fideszes jelöltet, egyedül Mihálffy Béla ismételhet a 2-es számú körzetben.