100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Újabb országgyűlési képviselőjelöltek bemutatásával folytatódott szombaton a Demokratikus Koalíció tavaly november óta zajló jelöltbemutatási folyamata, írja közleményében a párt. A bemutatott jelöltek között vannak aktív országgyűlési, megyei és helyi önkormányzati képviselők, valamint a helyi közéletben aktív, helyi kötődésű jelöltek, akik most lépnek be az országos politikába.
Csongrád-Csanád megye 1. számú választókerületében Molnár Zoltánt indítják, aki 2019-ben és 2024-ben is megválasztott szegedi önkormányzati képviselő volt a helyi közgyűlésben.
Molnár jelenleg a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság alelnöke a közgyűlésben, illetve a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság tagja is. Tóth Károly helyi képviselő mellett az ő nevéhez fűződik az a nemrégiben a közgyűlés elé került tervezet, ami befagyasztotta volna a helyi képviselők fizetésemelését, és amit a közgyűlés nem szavazott meg.
„A Fidesz nem fogja tudni megakadályozni, hogy a választókerületekben legyen baloldali jelölt. Csak a baloldal jelöltjeivel győzhető le Orbán Viktor 2026-ban, és a DK nem fogja hagyni, hogy a baloldali, szociáldemokrata emberek képviselet nélkül maradjanak” – írja a közlemény a többi jelölt bemutatása után, ami Molnár viszonylatában azért is érdekes, mert a körzetet, amiben indul, 2014 óta sorozatosan az MSZP-s Szabó Sándor nyeri.
Csongrád-Csanád megye 1-ben az elmúlt két alkalommal is Bartók Csaba indult a Fidesz részéről, de ő 2023-ban lemondott a választókerületi elnöki posztjáról és az önkormányzatin sem indult 2024-ben.
Bár hivatalos bejelentés még nem történt a kormánypárt részéről, a helyi politikusok közösségi média aktivitásából valószínűnek tűnik, hogy a párt a helyi Fidelitas elnökét, Farkas Leventét indítja majd a körzetben, aki szintén képviselő a szegedi közgyűlésben. Minden bizonnyal lesz tiszás jelölt is, de arról még nincs hír, hogy kire esik a legnagyobb ellenzéki párt választása.













