100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„A július 7-ei vihar által leginkább sújtott városrészeken, köztük Újszegeden – az Erzsébet ligetben és a Fő fasoron – a BYD munkatársai is segítenek a takarításban és a helyreállításban” – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Farkas Levente fideszes önkormányzati képviselő.
„Ma személyesen is kint jártam a helyszínen, és lehetőségem nyílt egyeztetni a BYD helyszíni képviselőivel és munkásaival – köztük magyar és kínai kollégákkal is” – írja a képviselő, aki szerint „nagyon előremutató volt a beszélgetés”, ám ezt nem részletezte.
Farkas megjegyezte, külön köszönet illeti a BYD csapatát, hogy „ebben a nehéz időszakban nem csak jelen vannak, hanem aktívan segítenek”. Szerinte a BYD nemcsak beruházni jön, hanem a város szerves részévé szeretne válni, és „társadalmi felelősségvállalásból (CSR) jelesre vizsgáztak” – véli a politikus.
Nem csupán a BYD építkezéséről jöttek segíteni a szegedi viharkárok felszámolásában. Még a civilek is beszálltak, Körmendi Zoltán közösségi oldalán arról számolt be, hogy képviselőtársával, Avramov Andrással, valamint az Újszegedi Polgárőr Egyesülettel és az újszegediekkel közösen rendezték az Erdélyi teret és a Gulácsi parkot.
A Gulyás-Ép Magyarország Kft. és a Csavarker Kft., illetve Guszti Jakab eszközökkel és önkéntesekkel is segítették a munkát. Körmendi megjegyezte, 13:30-tól az odesszai Maróczy téren és a Csanádi utcai SPAR mögötti téren várnak mindenkit Mihálik Edvinnel együtt. A Momentum szegedi politikusa elárulta, ezzel a Szegedi Környezetgazdálkodási cégről veszik le a terhet, ugyanakkor a KHT intézi továbbra is az anyagok elszállítását.













