100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Több mint 28 hónap után hétfőn eltűnik a daru a Szent István tér és a Vidra utca sarkáról, amelyet még a Szerb Oktatási Központ kialakítása miatt állítottak fel 2022-ben, tudta meg a szeged.hu.

A Szerb Országos Önkormányzat (SZOÖ) országos központját és oktatási intézményét a korábbi Százszorszép Gyerekház épületében tervezték elhelyezni, a beruházást az állam 2018-ban másfél milliárd forinttal támogatta. A HVG360 információi alapján tavalyelőtt év végén számoltunk be arról, hogy az építkezés 2021 óta áll, miután a kivitelező Energomonting Kft. és a megrendelő SZOÖ közötti elszámolási vita alakult ki. Az épület homlokzatát az utcafronton mondhatni befejezték, ám belülről még van munka bőven.

Egy évvel ezelőtt már próbáltam információt kérni a projektről, de semmilyen előrelépés nem történt. 2022 novemberében a munkások minden értesítés nélkül levonultak, az épület pedig azóta is változatlan állapotban van – mondta Tóth Károly önkormányzati képviselő a szeged.hu-nak. Tóth szerint a daru eltávolítása fontos lépés, mivel az esztétikai és biztonsági szempontból is problémát jelentett. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy ez vajon a projekt teljes elhagyását jelenti-e.

A szerb iskolaprojekt sorsa kapcsán tavaly év végén és idén is többször kereste a Szegeder a Szerb Országos Önkormányzatot, ám végül nem kaptunk érdemi választ. A szeged.hu-nak most Lásztity Jovánka, a SZOÖ új elnöke azt mondta, a szerb közösség célja továbbra is az iskola megvalósítása. Az előző vezetés hibái miatt két évig semmilyen munkálat nem történt, de elkötelezettek vagyunk a beruházás befejezése mellett. Az év végéig szeretnénk lezárni a projektet, és a magyar, valamint a szerb államtól is támogatást várunk – nyilatkozta az önkormányzati portálnak Lásztity.

Az épület jelenlegi állapotát három szakértői vélemény is értékelte, és 50–70%-os készültségűnek nyilvánították. A szerb kormány támogatása ugyan még nem végleges, de az elnök szerint a döntés megszületett, és csupán az összeg pontosítása van hátra. Lásztity elárulta, a kormány által odaítélt milliárdos összegek nem vesztek el, azonban a járványhelyzet 40–50 százalékos építőipari nyersanyag drágulást hozott, így szükség van további támogatásokra.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A projekt különlegessége, hogy az abban használt, most lebontandó toronydaru nem a leendő szerb iskola telkén állt a szűkösség miatt, hanem a szomszédos, Szent István térre nyíló telken. Ezt a telket viszont 2023 elején megvásárolta a SUN Cégcsoport, amely saját beruházást tervez oda. Adonyi Gábor, a cég műszaki igazgatója a portálnak elmondta, hogy a darut a cég saját költségén bontja el, és egyelőre nem tudni, hogy mi épül a helyén.

„Kiválasztjuk majd a legoptimálisabb térérzetet, ami méltó Szegedhez. Vannak elképzeléseink, de meg akarjuk fordítani a hagyományos sorrendet: azt szeretnénk látni, hogy egy jó épület, egy jó látványterv mögé mit tudunk betenni – árult el némi részletet az új projektről Adonyi a portálnak. Kiderült, 2026 végéig szeretnének egy új beruházást elindítani, de előtte szakemberekkel egyeztetnek a tér beépíthetőségéről.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…