Kutyasétáltatás közben futott össze egy emuval egy újszegedi

„Újszeged Marosnál mászkál egy hatalmas madár, mindenki vigyázzon a környéken!” kísérőszöveggel jelent meg egy videó a Facebookon vasárnap. Feltöltője kutyasétáltatás közben „futott össze” a futómadárral, aki először megállt, majd hirtelen eltűnt a távolban, de később mégis követte egy darabon a párost.

Mint a Webrádió is írja, a felvételen látható állat egy emu, és már 2013 óta nem tartják veszélyes állatnak. Az emu tartása, tenyésztése azóta nem kötött végzettséghez, nem szükséges előzetes hozzájárulás sem a jegyzőtől, sem a szomszédoktól és tartási megkötések sincsenek.

Így elképzelhető, hogy a szárnyas nem a Szegedi Vadasparkból szökött, hanem egy helyi gazda tulajdona, de azért érdeklődtünk az intézménynél, hogy tudnak-e valamit az esetről. A Délmagyar szerint az emu vélhetően egy közeli magángazdaságból szökött meg, a lap úgy tudja, a tulajdonos felkutatása folyamatban van. 

Szegeden nem először történt hasonló, legutóbb 2021 nyarán arról számoltunk be, hogy a vasúti sínek mentén üldöztek egy emut a rendőrök, majd a Szegedi Vadaspark munkatársainak segítségével befogták az ijedt maradat. Az állat, mint kiderült, eredetileg nem a vadasparkból szökött meg, megfigyelés céljából szállították oda, amíg keresték a gazdáját.